Humor a satira Kölykök, dilik, szerelem - Ildikó V. Kulcsár

Kölykök, dilik, szerelem - Ildikó V. Kulcsár

9.84 €

"A könyvből, amit a kedves Olvasó most a kezében tart, V. Kulcsár Ildikó, az ismert író-újságíró népes, bolondos famíliájának mindennapi életéből, a "V. Kulcsár Művek" izgalmas kalandjaiból kaphat olvasmányos ízelítőt 1992-től napjainkig. Én már nem számolgatom, hány éve ismerem Ildit. Sok! - és maradjunk ennyiben. A számolgatásnak azért sincs értelme, mert az első pillanattól fogva olyan a kapcsolatunk, mintha mindig ismertük volna egymást. Holott amikor megismerkedtünk, ő már sztárújságíró volt, én pedig névtelen szerkesztőként kerültem a Nők Lapjához. Szerkesztők és újságírók viszonya nem feltétlenül harmonikus. Mert akármilyen nagyszerű is egy írás, néha húzni kell belőle, árnyalatnyit változtatni rajta, és az elkötelezett újságíró, aki szívét-lelkét beleadta, ilyenkor úgy érzi, hóhér kezébe került. "Vékulcs" sohasem reagált ellenségesen, legfeljebb a tőle megszokott elsöprő energiával védte álláspontját. Biztos, hogy olvasóit, rajongóit is ezzel veszi le a lábáról. Bámulatos, ahogy felnevelt öt gyereket, ahogy férjével együtt terelgeti az imádott unokákkal bővült hangos, "olasz" családját, közben száguldó riporterként írja a cikkeit meg a könyveit. E kötet különösebb, mint a többi, mert "véletlenül" kiderül Ildi titka: az őszinte érzelmek, az önirónia, a humor, és főleg a szeretet meg a derű. Nem "egy korty" - ahogy ő írja -, hanem egy zsák! Talán ezért is találtak úgy egymásra Itáliával és főleg Rómával. Mert a hatalmas életöröm mindkettőjükre jellemző. Bosszús, szomorú pillanatainkban érdemes magunkhoz venni egy adagot belőle!" (Erdélyi Z. Ágnes)

Podobné produkty

"A könyvből, amit a kedves Olvasó most a kezében tart, V. Kulcsár...
9.84 €
Mindazoknak, akik gyerekként, szülőként, nagyszülőként...
5.02 €
Mindannyian ?tudjuk, az élet szép, csak erről oly gyakran...
3.25 €
Ildi megint beletrafál: ahogy már nem először, legújabb könyvében...
10.08 €
ECET ÉS MÉZ – ritka találó cím...
5.02 €
ECET ÉS MÉZ – ritka találó cím a könyvnek, amely nem másról, mint...
10.08 €
Ne félj, mesélj! – olvasható V. Kulcsár...
3.76 €
Kedves Olvasó! Nem mesekönyvet tart a kezében...
3.25 €
Ha csak egy pillantást vetünk V. Kulcsár Ildikó legújabb könyvére,...
11.16 €