Divadlo - teória, história,... Költészet és ritualitás a kortárs magyar színházban - Vera Prontvai

Költészet és ritualitás a kortárs magyar színházban - Vera Prontvai

9.07 €

A színpadra állított alkotások és a társadalmi interakciók már nem értelmezhetők hagyományos esztétikai, dramaturgiai, műfajelméleti, illetve szociológiai, pszichológiai, antropológiai fogalmakkal. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a létrehozandó előadás kisebb vagy nagyobb emlékezetközösségnek szól, s nem ragadható meg sem a klasszikus reprezentációelméletek, sem az avantgárd, neoavantgárd, sem a posztmodern művészetelméletek modelljeivel. Az 1960-as évek közepétől megjelent a "szakrális színház" fogalma, ami - Hankovszky Tamás szerint - "hidat ver a múlt megszentelt pillanatai és a jelen között" és a "rituális színház", amely - P. Müller Péter szavaival - a szentmise jegyeivel idézi fel a történetet. Prontvai Vera könyvtanulmányában Pilinszky színházeszményének továbbélését és folyamatos újrateremtését realizálja. Vidnyánszky Attila rendezéseiből a Krisztus-ábrázolásokat értelmezi, Visky András színpadi játékaiban pedig az azok révén megvalósuló központi metafora térbeállítását és ennek liturgikus működését vizsgálja. Mindketten kísérletet tesznek a poétikus és rituális vonásokat hordozó színház jellemzőinek elmélyítésére. (Sipos Lajos)

Podobné produkty

A színpadra állított alkotások és a társadalmi interakciók már nem...
9.07 €
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága kiadásában megjelent Cseh(szlovákiai)...
5.7 €
Szín játékba való meghívás", avagy kalandozás a lehetetlenben - írhatnánk...
35.81 €
Az Író színdarabja bemutatására...
2.5 €
"Juhász Gyula Credo című versével ajánlom ezt az újmódi könyvet:...
15.34 €
Bécsy Tamás életműve a hazai színháztudomány inspirálója, összetartó...
8.77 €
Ugyan ki rabolhatta el Marie La Belle színésznő ékszereit? A rendőrség...
4.57 €
Gálvölgyi János már gyerekként is megszállottan lelkesedett a színházért:...
15.02 €