Már akkor tudtam, hogy Donovan Decker milyen méretű cipőt hord, mielőtt megismertem. Annyira rohantam a reptéren, hogy nem a saját bőröndömet kaptam le a futószalagról. Felhívtam a bőröndcímkén található számot, és a vonal túlsó végén egy mély, bársonyos hang szólalt meg. Szerencsére nála volt a csomagom. Donovan és én egy kávézóban találkoztunk, hogy megejtsük a cserét. Ott kiderült, hogy nem csupán a hangja szexi, hanem ő maga is, és emellett okos, vicces és meglepően normális ahhoz képest, hogy hétszáz dolláros cipőt visel. Meghívott egy kávéra. A kávéból vacsora lett, a vacsorából desszert, a desszert után pedig az egész hétvégét együtt töltöttük. Nyilván mindez túl szép volt, hogy igaz legyen. Az életem túlságosan bonyolult ahhoz, hogy közel engedjek magamhoz egy ilyen szuper pasit. Ezért kámforrá váltam. New Yorkban nyolcmillió ember él – mennyi volt az esélye, hogy egy év múlva újra összefutunk? Amikor épp elkezdtem járni a főnökével?