„Móricz Zsigmond a legeseményesebb életű, legtöbbet szenvedett, legkeserűbb, legbölcsebb, legmagyarabb magyarságnak szívbéli látója, vérbeli írója. S ez a józan, bátor, bölcs, néha-néha szinte koldus őszinteségű író, ez a kemény, kálvinista, magyar fiú olykor olyan titkos izgalmakat kelt s olyan végtelenségeket tárít föl akaratlan vagy nagyon akart szimbólumaival, mint senki eddig. S a történetei. Rosszmájú s elrontott ember olykor kimondaná már róla, hogy írójuk a tyukodi Maupassant, mikor egy legoriginálisabb, senkihez nem hasonlító művészet hirtelen közbeszól: óvakodjunk nagy irodalmi nevekkel tréfálkozva játszani ütősdit. Ez a falu, ez a magyarság, ez a népiesség, ez az élet átélő látása, ez a művészet, a Móricz Zsigmondé. Századok ős érzései s a mai európai magyar művész-ember differenciáltsága házasodtak benne össze. Móricz egy-két olyan típust ad a magyar parasztról, hogy tapsolva kérjük – a többit. Móricz Zsigmond egyedül fölér egy forradalmi szabad csapattal.” (Ady Endre)