Skutočné príbehy Kínai rulett - Desmond Shum

Kínai rulett - Desmond Shum

13.18 €

Desmond Shum az elszegényedett Kínában felnőve megfogadta, hogy az ő élete más lesz, mint a családjáé. Kemény munkával és szorgalommal amerikai diplomát szerzett, majd visszatért szülőhazájába, ahol az üzleti életben helyezkedett el. A munkája során ismerkedett meg a lefegyverzően intelligens és ambiciózus Whitney Duannal, akivel nem sokkal később összeházasodtak. Bár kétség sem fért tehetségükhöz és becsvágyukhoz, a legkomolyabb üzleti sikereiket annak köszönhették, hogy időközben gyümölcsöző kapcsolatokat alakítottak ki a Kínai Kommunista Párt elitjével, az úgynevezett vörös arisztokráciával. Whitney és Desmond szárnyaltak: a cégük virágzott, az övék volt Peking egyik legfényűzőbb szállodája, magánrepülőkkel utaztak, dollármilliókat költöttek kocsikra és műtárgyakra. 2017-ben viszont valami hirtelen megváltozott. Whitney eltűnt. És vele együtt három munkatársa is. Desmond pedig megírta a Kínai rulettet, hogy elmondja mindazt, amit az asszony talán már soha nem mondhat el. És ami miatt valószínűleg Desmond sem térhet majd vissza a hazájába. A könyvet az Economist és a Financial Times is az év egyik legjobb könyvének választotta 2021-ben.

Podobné produkty

Desmond Shum az elszegényedett Kínában felnőve megfogadta, hogy az...
13.18 €
Desmond Shum pochází z rodiny, která po čínské kulturní revoluci...
13.68 €
Strhujúci skutočný príbeh o bohatstve, moci a korupcii zo súčasnej...
15.95 €
Strhujúci skutočný príbeh o bohatstve, moci a korupcií zo súčasnej...
10.91 €
Desmond Shum pochází z rodiny, která po čínské kulturní revoluci...
17.57 €
Sovy nejsou takové, jaké se zdají. Proplétají se lidskou kulturou,...
28.84 €
Lidská zoo proslulého britského zoologa a etologa Desmonda Morrise...
13.31 €
Ukázalo sa, že naše prvé voľby boli hlbokou duchovnou udalosťou,...
7.89 €
A művészeti irányzatok közül egyedül a szürrealizmusnak vannak olyan...
21.15 €