„Kosztolányi Dezső írta 1933-ban, hogy a magyartanításnak nem lehet fontosabb célja, mint hogy olvasókat neveljen a kortárs irodalom számára. Ehhez pedig az kell, hogy a diákok merjenek önállóan gondolkodni, merjék kifejezni ellenérzésüket még a legnagyobb lángelmékkel szemben is. Ugyanez áll a történelemtanításra. A múlt ismeretére főleg azért van szükség, hogy lássuk: a helyes utat a végén könnyebb felismerni, mint az elején, különösen, ha akkor még gödrökkel és kátyúkkal van tele. Ebből adódóan azok az emberek, akik ezt az utat erőltették a széles, kényelmes zsákutcák helyett, nem tűntek nagynak a legtöbb kortárs szemében. Különösen akkor nem, ha voltak rossz tulajdonságaik is – erőszakosság, kapzsiság, erkölcsi szabadosság, a szokások, a hagyományok semmibevétele stb.”