Svetová beletria Kerti szonáta - Petra Finy

Kerti szonáta - Petra Finy

12.26 €

A nők nemcsak otthon végeznek láthatatlan munkát, sokszor a társadalomért is úgy tevékenykednek, hogy szinte megfeledkeznek róluk. Ezekről az alig emlegetett női hősökről szól a regény. A fiktív szereplőkkel dolgozó kötet olyan, mint egy szövegből szőtt szonáta a lelkierőről és a bátorságról. A regény nem egy kortárs visszaemlékezése a késő szocializmusról, inkább a következő generáció tisztelgése az örökségként kapott mítosz előtt, egyfajta emberi, lelki rekonstrukciója a nyolcvanas évek végének. 1987-ben járunk, Magyarországon, Budapesten. A korábbi politikai struktúra már működési zavarokkal küzd. A besúgói rendszer még aktívan működik, az ellenzék is egyre több akciót szervez: a kötetben mindkét oldalról megismerhetünk embereket. A kamaraműként is felfogható regény az árulás és lázadás pszichológiájával foglalkozik, azzal, milyen apróságokon, rejtett családi kódokon, lelki töréseken múlik az, hogy valaki a rendszerrel való tudatos konfrontáció útját választja, vagy éppen aktívan segédkezik a fenntartásában. Ám nehéz pálcát törni bárki felett is egy olyan korszakban, amikor nincsenek egyértelmű frontvonalak, és a könyvnek nincs is ilyen szándéka. A regény lapjain 1944-től 1987-ig villannak fel a magyar történelem olyan drámai pillanatai, melyek mindenkire hatással voltak, de a nőknek sokszor még nagyobb traumát jelentettek. Amíg pedig megismerjük az ő túlélési stratégiájukat, addig is vígan zötyögnek a Zsigulik, kotyognak a kávéfőzők, végtelen lassúsággal épülnek a víkendházak, Beszélőket lapoznak titokban, hangulatjelentések készülnek, szól a Kontroll Csoport, a panellakások fagyöngyös függönyei engedelmesen csörögnek a vállunk körül, a főszereplők számára pedig a végére kiderül: ki árult el másokat, és ki önmagát.

Podobné produkty

A nők nemcsak otthon végeznek láthatatlan munkát, sokszor a társadalomért...
12.26 €
"Sokszor fizettem dupla árat azért, amit barátságnak hittem." Szerelemért...
12.26 €
Egy nem mindennapi gyerekkori barátság lélegzetelállító...
6.28 €
Egy dallam megváltoztathatja a múltat Ray, a fiatal francia rockzenész...
16.06 €
"Tökéletesen megkomponált, kivételes alkotás." - Don't Forget to...
12.61 €
A helyszín Oroszország, a kulissza egy hosszú vonatút. Végállomás:...
10.7 €
1868 tavaszán három izgatott fiatal lány siet titkos találkozóra...
8.48 €
Ez a szórakoztató és interaktív könyv a színek világába vezeti be...
8.27 €
"A horgolt sálak, kisebb-nagyobb kendők, stólák és nyakmelegítők...
8.46 €