"Aki egy nehezen feledhető, vízzel telt üvegfigurák koreográfiáját idéző vers élményével szeretne gazdagodni, lapozza fel e kötetben a Majorana vallja című költeményt: Végül is nem szerettem, ez volt a tévedés. Kit a legjobban szerettem, szívemben ő a kés. Kit a legjobban szerettem, színt a színre hogyha tettem, tarkább lett a kérkedés. Rőt vitorla azúr égen, vízen súlytalan hajó, csillámlás a nyári éjben, veled együtt volna jó. Nézlek, ámde mégsem látlak, megvakít a szenvedély, ám a sorsom egyre áltat. Milyen nagyon kellenél. Már rég írtak magyarul ilyen egyszerű, ösztönös, áttetsző, szinte szellem-kezek által papírra vetett dalt. Mert dal ez, csak a költő nem jegyezte le hozzá a dallamot és a hangszert, amely a tenort kísérné." (Szőcs Géza)