Literatúra Karinthy Frigyesről - Kosztolányi Dezsőné

Karinthy Frigyesről - Kosztolányi Dezsőné

2.5 €

Az ?emlékező, az egykori színésznő, Harmos Ilona nem férje révén ismerte meg Karinthyt, éppen ellenkezőleg, Karinthy „szólította le” egyszer az utcán, s mutatta be később barátjának, Kosztolányinak. A kötetben többé-kevésbé megtaláljuk Karinthy életének főbb állomásait. A szerző igyekezett felderíteni gyermekkorának legfontosabb eseményeit, bemutatni a népes Karinthy-családot, majd ezután első és második házasságának történetéről, a svédországi agyműtétről, s végül halálának körülményeiről olvashatunk. A közbeeső részeket anekdoták, ugratások, emlékfoszlányok (néha csak egy-egy mondat, jó bemondás) töltik ki, Karinthy megjelent műveiből vett idézetekkel tűzdelve. Az előforduló kisebb tévedéseket a szerkesztők a jegyzetekben korrigálták.Bár néhány új történettel kiegészíthetjük a kötet nyomán a Karinthy-sztorik hadát, lényegesen újat nem tudunk meg a szereplőkről. Meglehetősen félrevezető a szerző szélsőségesen elfogult ellenszenve Karinthy feleségei, de főként Bőhm Aranka iránt, melyet visszaemlékezéseiben egyáltalán nem rejt véka alá. Élhetünk a gyanúperrel, hogy életében, szemtől szembe sokkal kedvesebb volt az asszonnyal.Kellemes, könnyű olvasmány, ha eltekintünk attól, hogy az írónő nem kifejezetten stílusművész, s így előadásmódja kissé száraz, mondatai monotonon koppannak, éles kontrasztban a Karinthytól vagy Kosztolányitól származó idézetekkel. Az viszont dicséretére válik, hogy mindvégig mértéktartóan a háttérben marad, sőt még a férjét sem emlegeti a kelleténél többször, így a kötet csakugyan Karinthyről szól.

Podobné produkty

Az ?emlékező, az egykori színésznő, Harmos Ilona...
2.5 €
A kötetben Kosztolányi Dezso tizenkét karácsonyi témájú írását gyujöttük...
0.96 €
Kosztolányi a magyar hírlapírásnak is halhatatlan mestere. A Füst...
2.27 €
Kosztolányi ?Dezső szinte minden műfajban – a drámát kivéve – kimagaslót...
1.26 €
„Sovány, halvány fiatalember bandukolt a Körúton, kopottan, a rongyos...
1.26 €
"Egy tettet nem lehet megmagyarázni se egy okkal, se többel, hanem...
3.48 €
Kosztolányi Dezso az Édes Annában csodálatos erovel örökítette meg...
0.96 €
"Béla alig aludt valamit, egész éjjel olvasott az ágyban, még a reggelinél...
1.26 €
Az ?Édes Anna, bár remekmű voltát alig valaki...
1.26 €