Geografia - ostatné Kalandvágyó befektető - Jim Rogers

Kalandvágyó befektető - Jim Rogers

20.06 €

Az amerikai sztárbefektető, Jim Rogers Soros Györggyel együtt alapította meg a Quantum Fundot, amely a történelem egyik legsikeresebb kockázati alapja: 1970 és 1980 között 4200 százalékos hozamot produkált, míg ez idő alatt az S&P 500 index 47 százalékot emelkedett. A sikerek után Rogers 38 évesen "visszavonult": kedvenc időtöltésének élve kétszer is körbeutazta a földet, utazásairól és befektetéseiről pedig több bestsellert is írt. Hároméves világ körüli túrájával megdöntötte a leghosszabb megszakítás nélküli autós utazás Guinness-rekordját. A 152 000 mérföldes és 116 országot érintő út során mennyasszonyával olyan elszigetelt, nem sok turista látta helyre is eljutott, mint Szaúd-Arábia, Mianmar, Szudán, Kongó vagy Kelet-Timor. Utazásuk során minden lehetőséget megragadtak, hogy testközelből ismerkedjenek meg a különböző országok politikai, társadalmi és gazdasági viszonyaival. A könyv követlen hangvételének köszönhetően úgy érezhetjük, hogy a szerző közeli barátunk, aki egy meghitt vacsora mellet osztja meg velünk úti élményeit - és annál többet: érzelmeit és őszinte véleményét a világról, az egyes országok, népek, gazdaságok jelenéről és jövőjéről. Így a kötet nemcsak a befektetések iránt érdeklődők és a pénzügyi szakemberek számára kínál rengeteg érdekességet, hanem azoknak is, akik imádnak utazni, szeretnék jobban megismerni a bennünket körülvevő világot - olyan szabadon, nyitottan, kíváncsian és kalandvágyó, ahogy Rogers tette.

Podobné produkty

Az amerikai sztárbefektető, Jim Rogers Soros Györggyel együtt alapította...
20.06 €
A Befektetés józan ésszel útmutatást ad az egyéni befektetoknek (megtakarítóknak)...
16.93 €
Az Útmutató az NFT befektetésekhez című könyvben Wayne Walker befektetési...
0.87 €
Az ismert, népszerű befektetési, tőzsdei összefüggéseket, tévhiteket,...
24.21 €
A Kriptovaluta Befektetés Következő Szintje című...
2.34 €
“Kedves Jack: végigolvastam a könyvedet az elsőtől az utolsó oldalig...
19.89 €
A 20. század legkiválóbb befektetési tanácsadója Benjamin Graham...
25.54 €
Ez a könyv nem más, mint egy "mesterkurzus" a világhírű vezetési...
12.23 €
Könyvemben egy egyszerű és magától értetődő módszert fogok részletesen...
15.3 €