Egy gyűjtemény mindig arról is szól, amiből / akitől gyűjtenek, és arról is, aki gyűjt. Aki kiválogatja egy festő össze képe közül azokat, amelyek egy kiállítás terében elférnek és a falra kerülnek, az nemcsak a festőről vall, hanem - a képek kiválogatásában, és azon keresztül a képekben - önmagáról is. József Attila huszonnyolc-huszonkilenc éves korában készített a korábbi költészetéből egy válogatott kötetet, és ahhoz nagyon szigorúan átválogatta mindazt, amit korábban írt. Indiana válogatása vitatkozik ezzel: egészen másokat emel ki, főleg a 16-20 éves József Attilát szereti, azt középiskolás, majd egyetemista-fiatal értelmiségi költőt, aki keresi önmagát, a saját hangját, a saját mondanivalóját, aki meg akarja alkotni a saját költészetét. Aki még nincs kész, hanem forrongásban van, akiben az indulat már erős, de a formát még keresi. Könnyebb lenne vele azonosulni? Jobb slammer lett volna fiatalon, és jobb költő lett belőle felnőttként? Ereje a szabálytalansága? Szépségek a mutálásban? Bizonyára sokaknak lesz ez a József Attila váratlan, újdonság, felfedezés.