A Nobel-díjas J. M. Coetzee Jézus-trilógiájának (Jézus gyermekkora és Jézus iskolái) befejező része. David tízéves fiúvá cseperedett. Van érzéke a labdához, és imád focizni. Nevelőapja, Simón – oldalán Bolívar nevű kutyájukkal – a pálya széléről drukkol neki. David választott anyja, Inés egy butikban eladó. David kíváncsisága az évek alatt sem szunnyad, kérdéseivel sokszor teszi próbára szülei türelmét. Egy nap a közeli árvaház igazgatója, Julió meghívja Davidot és barátait, hogy alakítsanak focicsapatot. A fiú úgy dönt, otthagyja Simónt és Inést, hogy Julió árvaházában lakjon. Egy nap különös kór támadja meg. Senki sem tudja, mitől szenved David, de hozzátartozói rövidesen már az életéért aggódnak. Állapota az egész várost aggasztja, hiszen valóban különleges személy, aki mindenkire mély hatást gyakorol, sorsa pedig önmagán túlmutató jelentőséggel bír. Coetzee a trilógia záródarabjában folytatja felfedezőútját egy emlékek nélküli, ám kérdésekkel teli világban. „– De azért nem felejtettem el mindent, ugye? In diesem Wetter, in diesem Braus – erre például emlékszem, csak arra nem, hogy mit jelent. – Úgy van. Vagy az is lehet, hogy a szavak nem a múltbéli életedből jönnek, hanem mégiscsak a következő életedből, ahogy azt senor Arroyo állította. Ez esetben tévesen mondanánk, hogy a szavak a memoriából, az emlékezetből erednek, hiszen emlékezni csak olyan dolgokra tudunk, amelyek elmúltak. Inkább profecíának, jövendölésnek nevezném a szavaidat. Ez olyan lenne, mintha emlékeznél a jövőre.”