Biografie - ostatné Iker Casillas - Szent kezek - Gonzalo Cabeza

Iker Casillas - Szent kezek - Gonzalo Cabeza

12.23 €

Nehéz elképzelni a spanyol futball sikertörténetét Iker Casillas, a Real Madrid és a válogatott egykori klasszisa nélkül, hiszen a kapus döntő pillanatokban jelentette a különbséget győzelem és vereség, diadal és bukás között. A szerénységéről ismert hálóőr a fővárosi topklub saját nevelésű játékosaként mutatkozott be az élvonalban, tizenkilenc esztendősen már Bajnokok Ligája-győzelmet ünnepelhetett, sorban zsebelte be a rangos egyéni elismeréseket, majd a nemzeti tizenegy csapatkapitányaként felért a csúcsra: Európa-bajnokságot és világbajnokságot nyert. A kiélezett küzdelmek ellenére végig meg tudta őrizni nyugalmát a pályán belül és kívül, olyan vezetővé vált, aki hangos szó nélkül, példát mutatva irányított, miközben végig hű maradt az elveihez. A fehérmezesek ikonjáért szurkolók milliói rajongtak, ám a feledhetetlen pillanatok mellett Iker megtapasztalhatta a színfalak mögötti harcokat, a mellőzést, a maró kritikát, végül a méltatlan búcsút is, melynek hatására szülőhazáját elhagyva Portugáliába szerződött. A bennfentes madridi újságíró, Gonzalo Cabeza végigkövette Casillas pályafutását a kezdetektől napjainkig, felfedve minden idők egyik legjobb kapusának titkait...

Podobné produkty

Nehéz elképzelni a spanyol futball sikertörténetét Iker Casillas,...
12.23 €
"If This Gets Out is an absolute showstopper! Equal parts edgy and...
10.4 €
Jako nový svazek Lusobrazilské knihovny vychází divadelní hra předního...
10.94 €
Několik dětských her. Pohádková výhra. A účastníci, kteří nemají...
11.39 €
Conor, Abeke, Mej-lin a Rolan – kdysi hrdinové Erdasu, nyní psanci...
9.49 €
Conor, Abeke,Meilin a Rollan – kedysi hrdinovia Erdasu, teraz štvanci...
6.3 €
Naleznou Zelenopláštníci v prastaré knihovně to, co hledají? 7. díl...
9.26 €
Conor, Abeke,Meilin a Rollan – kedysi hrdinovia Erdasu, teraz štvanci...
7.59 €
Galeristka Angel stojí nohama pevně na zemi, přesto ji setkání s...
3.38 €