„Az ókorban a mai magyarság távoli ősei a lovaskultúrájú népek nagy családjához tartoztak. Az ősi kultúrákban a világfa jelképezte a földi élet istenközelségébe törekvő vágyait és hajtásait. Mélyre nyúló gyökereivel viszont a föld alatti világgal való kapcsolatokat idézte fel. A fa törzsével, ágaival, gyökereivel, az égi, a földi, a föld alatti világgal való kapcsolat kialakítás lehetőségének jelképes értékévé vált. A fa világszinteket összekötő jelképes jelentésében a lovaskultúrák népei, így magyar őseink is a világmindenség isteni rendezési elveit látták." Ez a könyv összefoglalója a szerzőnek a magyar ősvallás és gyökereinek több évtizeden keresztül végzett kutatásainak. Sok tekintetben a tudományos és köztudatban meglevő ismereteket részben vagy egészben cáfolva, őseink hitvilágának újszerű elemzését nyújtja. Mint írja: „tanuljuk meg tisztelni őseinket, múltunkat, s általa önmagunkat, mert a próbát csak kemény tudatú emberek, népek állják. Amilyenek őseink voltak". Régi, hiánypótló mű, amely vitára késztethet, de kitűzött célját mindenképpen eléri: a magyar mítoszok, legendák értelmezését adja minden érdeklődő olvasónak - annak reményében, hogy azok igen sokan vannak.