Detektívky, trilery, horory Homokember - Lars Kepler

Homokember - Lars Kepler

6.03 €

Az áldozat lakásán újabb talány fogadja a rendőröket: valaki otthagyott egy négyéves kisfiút. A gyerek semmiféle kapcsolatban nem áll az elhunyttal, a szüleit sehol sem találják, a rajzaiból pedig az derül ki, hogy valami szörnyűségnek volt a tanúja. Egy fagyos téli éjszakán egy fiatalember botorkál Stockholm felé a vasúti síneken. Arca holtsápadt, véres farmernadrágja kőkeményre fagyott. Egy mozdonyvezető értesíti a mentőket, és a sérültet kórházba szállítják, ahol kiderül, hogy a fiú a nyilvántartás szerint évek óta halott. Annak idején, amikor eltűnt, úgy vélték, hogy ő és a húga is a hírhedt sorozatgyilkos, Jurek Walter áldozatai lettek, akit Joona Linna felügyelő évekkel ezelőtt letartóztatott. A férfit azóta is hét lakat alatt őrzik az igazságügyi pszichiátria szigorúan zárt osztályán. Amikor a fiatalember visszanyeri eszméletét, lázálomszerű emlékei nyomán megfejtik, hogy az utóbbi tizenhárom évben rabként élt a húgával együtt. A lánynak nem sikerült vele együtt kiszabadulnia, és az élete most is hajszálon függ. A fiú a fogvatartójukat csak úgy nevezi: a Homokember. Joona Linna arra következtet, hogy ez az iszonyatos gonosztevő csakis Jurek bűntársa lehet, akinek a létezéséről ő már évek óta meg van győződve. Mivel csak egyetlen módon deríthetik ki, hol van az elrabolt lány, Joona kockázatos feladatot bíz az egyik nyomozóra: be kell vonulnia a kórházba, és a sorozatgyilkos bizalmába férkőznie.

Podobné produkty

Az áldozat lakásán újabb talány fogadja a rendőröket: valaki otthagyott...
6.03 €
Egy fagyos téli éjszakán egy fiatalember botorkál Stockholm felé...
12.2 €
Joona Linna 1 Štokholmského lekára Erika Mariu Barka privolajú v...
17.96 €
Psychiatr Erik Maria Bark je uznávaný odborník na léčbu traumat pomocí...
15.63 €
Psychiatr Erik Maria Bark je uznávaný odborník na léčbu traumat pomocí...
12.5 €
Egy apa. Egy anya. Egy kislány. A svéd kisvárosban elkövetett szörnyű...
6.03 €
S povolením vydavateľstva Ikar sme na našom blogu uverejnili (a rozhodne...
11.8 €
Három év telt el azóta, hogy Saga Bauer megkapta a képeslapot, amelynek...
7.54 €
Három év telt el azóta, hogy Saga Bauer megkapta a képeslapot, amelynek...
14.96 €