Historické romány Holtaknak menete - Hilary Mantel

Holtaknak menete - Hilary Mantel

13.78 €

A hatalomvágyó Boleyn Anna elérte célját: VIII. Henrik hitvese lett, ám neki sem sikerül fiúörököst szülnie az uralkodónak. Vonzerejéből is veszített, ráadásul arrogáns modora gyakorta ingerli a királyt, akinek érdeklődését a vakmerő és öntörvényű Anna után most egy félénk és szelíd teremtés, Jane Seymour kelti fel. Thomas Cromwellre, a király főminiszterére ismét fontos feladat vár: míg korábban az Annával való házasságot kellett tető alá hoznia, most meg kell szabadítania Henriket az asszonytól. A büszke Anna azonban nem hajlandó önszántából félreállni, így Cromwellnek rendkívül körültekintően kell eljárnia, hogy a király számára elfogadható megoldást találjon, a nemzet egységét is megóvja, és a saját karrierjét se veszélyeztesse. Ám hiába minden cselszövés és taktika, sem a király, sem Cromwell nem kerülhet ki makulátlanul ebből a véres színjátékból... VIII. Henrik és a Tudor-kori Anglia hálás téma egy olyan nagyszerű írónak, mint Hilary Mantel, aki a Farkasbőrben sikere után a Holtaknak menetében is elképesztően élettelien és érzékletesen mutatja be a királyi udvar szerelmi és politikai intrikáit.

Podobné produkty

A hatalomvágyó Boleyn Anna elérte célját: VIII. Henrik hitvese lett,...
13.78 €
VANNAK ?TITKOK, AMELYEKET JOBB ÖRÖKRE ELTEMETNI…...
5.02 €
A Holtak harca az időben előre történő utazás nagy kalandregénye....
2.02 €
Ez a fantasztikus regény már megjelent egyszer közös...
3.53 €
Csak néhány kiválasztott tarthatja magát Gil barátjának. Az egyikük,...
13.17 €
"Harminchét éve vagyok rendőr, és ez alatt nagyon sok borzalmat láttam,...
13.15 €
Remenyik ?Zsigmond talán legkalandosabb és legművészibb...
2.5 €
„Ő a halál hírnöke, a végzet sötét ruhás angyala, és a szerencsétlenek,...
10.41 €
Spiritualizmus, nekromancia, néphit és hiedelmek megközelítése a...
4.26 €