Politológia Hegymenet - Társadalmi és politikai kihívások Magyarországon - Kolektív autorov

Hegymenet - Társadalmi és politikai kihívások Magyarországon - Kolektív autorov

13.5 €

,,Megvan, és itt olvasható a bizonyíték arra, hogy a magyar elit képes szembenézni az ország problémáival, sőt kiutakat is képes megjelölni. Ez a kötet tematikáját tekintve igen nyomasztó is lehetett volna - ehelyett számomra az utóbbi idők leglelkesítőbb olvasmánya lett: a középgeneráció üzenete a magyar fiataloknak arról, hogy érdemes itthon maradni. Egy társadalomtudományi hátterű vízió az ország helyzetéről és jövőjéről, amely a közvéleménynek és a döntéshozóknak is igen hasznos lehet." Chikán Attila közgazdász, akadémikus ,,Magyarország mai helyzetében fontos az állapotfelmérés és önképünk tisztázása. A tudomány megteszi a magáét, ez a stílusában és megközelítésmódjában is sokszínű kötet viszont inkább a nagyközönségnek szól, s a közérdekű kérdések széles körét öleli föl a népesedéstől a bankrendszerig, az oktatástól a külpolitikáig és így tovább. Az ország sorsát meghatározó súlyos kérdések megértéséhez és megoldásához akarnak segítséget nyújtani a szerzők. Egyes esetekben az eredmény a kijózanodás, az illúziók elvesztése. Más témákban pontos technikai javaslatot kapunk a kiútra, ismét máshol a lehetséges forgatókönyveket vázolja a tanulmány. A tőmondatokra zsugorodott propaganda, a közhelyekre és indulatokra építő közbeszéd korában küldetésük van a gondolkodásra serkentő könyveknek." Sólyom László jogász, akadémikus ,,Szédítő a kötet igényessége. Nem tudnék megnevezni a mai magyar társadalmat érintő olyan fontos kérdést, amellyel a kötet ne foglalkozna mintaszerű interdiszciplinaritással. Ráadásul szinte valamennyi fejezet több tudományágat ötvöz." Szelényi Iván szociológus, akadémikus

Podobné produkty

,,Megvan, és itt olvasható a bizonyíték arra, hogy a magyar elit...
13.5 €
Magyarország Nemzeti Atlasza (MNA) először 1967-ben, majd 1989-ben...
18.73 €
Erdélyi László munkája Szent István, Szent László és Könyves Kálmán...
8.48 €
Az első világháború, az összeomlás és Trianon új, sokszor drámai...
9.13 €
A 21. század számos új kihívás elé állítja az Európai Uniót, amelyek...
4.41 €
E könyv célja, hogy átfogó áttekintést nyújtson az infokommunikációs...
4.21 €
Az éghajlatváltozás és a katonai erő viszonyrendszerének tanulmányozása...
4.29 €
Az internetes alkalmazások és szolgáltatások exponenciális növekedésének,...
4.29 €
"Gyakran, amikor rossz dolgok történnek velünk, szenvedéseink értelmetlennek...
11.5 €