Detektívky, trilery, horory Hazel - Holmes K. M.

Hazel - Holmes K. M.

11.35 €

„Ez a történet felkarcolta a lelkemet, kifacsarta a szívemet, és én imádtam ezért.” – Egy anonim könyvfüggő olvasmányaiSzeretni csak úgy lehet, ha van mit vesztened.Egy szív nem dobog hiába, igaz? Nem azért pumpálja belénk az életet, hogy feladjuk a küzdelmet. Azonban alakulhat úgy a sorsunk, hogy a vég gondolata nem is tűnik annyira riasztónak. Hazel már megtapasztalta, hogy milyen érzés, amikor mindent elveszít. A méltóságát, a szabadságát és a szerelmét… Amikor azonban a festői szépségű Vernazzában felragyog számára az újrakezdés fénye, mégse képes elviselni az elengedéssel járó fájdalmat. Hiszen Dario emlékét semmi nem tudta felülmúlni. Se az olasz kis halászfalu, se a meredek olajfaligetek látványa, de még a szomszédjában lakó férfi lehengerlő mosolya és odaadó törődése sem. Dario közben megállíthatatlanul haladt azon az úton, amit bűn és kegyetlenség szegélyezett. De őt nem riasztotta el ennek a könyörtelen világnak egyetlen gonosz árnya sem. Elszántan hajtott a célja felé, mert a bosszúvágy erősen tombolt benne. És tudta jól, hogy a sorsa elől úgyse tudna elbújni. Főképp azért nem, mert vezérnek született. Ő volt don Moran – a hírhedt maffiacsalád feje.De vajon hátat lehet-e fordítani a szerelemnek? Tényleg ez az egyedüli megoldás számukra, hogy mindketten élhessenek? Elveszett már minden remény, vagy győzni fog bennük a vágy, hogy ismét egymás karjaiban találjanak oltalmat a szívük fájdalmára? K. M. Holmes visszatér Hazel és Dario párosához. Megmutatja, hogy milyen jövőt tartogat számukra a sors, melyben a veszteségnek és az erőszaknak kell megküzdenie a vággyal és a szerelemmel.

Podobné produkty

„Ez a történet felkarcolta a lelkemet, kifacsarta a szívemet, és...
11.35 €
Szeretni csak úgy lehet, ha van mit vesztened. Egy szív nem dobog...
14.72 €
Zoznámte sa s Enolou Holmesovou, ktorá sa podľa vzoru svojho staršieho...
13.29 €
Další případy Sherlocka Holmese, které čtenářům předkládá jeho věrný...
19.8 €
Pozoruhodná sbírka hádanek a hlavolamů pro všechny milovníky příběhů...
16.03 €
Deset interaktivních případů čeká na vyřešení. Připojte se k doktoru...
17.81 €
Hra opět začíná a Sherlock Holmes s doktorem Watsonem jsou zpět,...
23.46 €
An expert guide to managing your time for a happier, more fulfilling...
18.53 €