Historické romány Hattyúk dala - Miklós Vámos

Hattyúk dala - Miklós Vámos

8.12 €

Ez egy oda-vissza regény. Miután elolvasta az ember a nyomtatás sorrendjében, talán érdemes elolvasni még egyszer, a végétől indulva, fejezetenként hátrálva előre. Aki akarja, kezdheti rögtön így. Vagy akár összevissza. Mindenesetre sem a szövegnek, sem az olvasóknak nem árt, ha kétszer. A szerző azért nagyon örül, ha legalább egyszer. Ez az idő regénye. A változást próbálja megragadni. Fejlődést és visszafejlődést. Elmúlást és múlást. Hanyatlást és haladást. Gyászt és reményt. Ez egy történelmi regény. Egy város, egy nép, egy törzs históriája. A jelenből indul, s hátrál visszafelé a múltba. Kétezer év magány. A cselekmény összetartó ereje egy titokzatos szöveg, a Hattyús kézirat, a manuscriptum. Minden korokban próbálják megfejteni, kevés sikerrel. Ennek folytán a magyar nyelv kialakulásának néhány fordulópontját is számba veszi. Ez egy hittel és istenekkel foglalkozó regény. A világvallások így vagy úgy szerepet – szereplőt – kaptak benne. Ez talán nem is egy regény, hanem rege. Amolyan eposzféle, prózában. A fejezetek nem a hagyományos módon kapcsolódnak egymáshoz. Ez talán nem is egy…hanem valamiképpen több. Sokkal több. Így hát többszörös üdv az olvasónak.

Podobné produkty

Ez egy oda-vissza regény. Miután elolvasta az ember...
8.12 €
A Karcsú Könyvek kisregényei elég tömörek ahhoz, hogy beleférnek...
11.4 €
A testvéri kapcsolatok nehézsége: ketten (hárman, négyen, öten stb.)...
11.5 €
Horváth Putyi „Egy utolsó mohikán a nyolcvanas...
4.26 €
Vivian Howe regényíró élete váratlanul és igazságtalanul ér véget....
13.45 €
Az én három fő tevékenységem ebben az életemben: Élek. Olvasok. Írok....
13.18 €
„Kellenek a HÚROK. Ütőn, hangszeren, fémből,...
6.62 €
Részlet a könyvből: Kellenek a HÚROK. Ütőn, hangszeren, fémből, műanyagból...
12.79 €
"Ez az a könyv, amelyben a nyolcvanas évek elején igyekeztem megírni,...
11.84 €