Rozvoj osobnosti Gondold újra! - Adam Grant

Gondold újra! - Adam Grant

9.54 €

„Ha a tudás hatalom, akkor tudni, hogy mit nem tudunk, maga a bölcsesség.” Miért olyan nehéz elszakadni az elképzeléseinktől és előítéleteinktől még akkor is, ha látjuk, hogy nem visznek előre?Az intelligenciát hagyományosan a gondolkodásra és tanulásra való képességnek tartjuk. Gyorsan változó környezetben, eddig nem tapasztalt kihívások esetén azonban ennél is többet számít, hogy képesek vagyunk-e megkérdőjelezni, amit eddig biztosra vettünk, és elfelejteni, amit korábban már megtanultunk, majd új szempontok alapján újrarendszerezni az információkat – vagyis az igazságot kereső tudós módjára gondolkodni. Adam Grant szervezetpszichológus arra keresi a választ, hogyan sajátíthatjuk el az újragondolás művészetét, és miként tehetjük az iskoláinkat, munkahelyeinket és egyéb közösségeinket az élethosszig tartó tanulás színhelyévé. Izgalmas történeteket, merész felvetéseket és meggyőző kutatási eredményeket ismertető könyvéből megtudhatjuk, hogyan maradjunk rugalmasak és nyitottak, és miként vehetjük rá erre a körülöttünk lévőket is. Ha el tudjuk engedni azokat a nézeteinket, amelyek már nem szolgálnak minket, közelebb juthatunk a kiválósághoz a munkánkban, és bölcsebb döntéseket hozhatunk az élet minden területén.

Podobné produkty

„Ha a tudás hatalom, akkor tudni, hogy mit nem tudunk,...
9.54 €
Számos könyv született már arról, hogy mi vezet el egy viszonyig,...
13.76 €
Az 1800-as évek Európájában járunk. Emma felismerve hibáit és tévedéseit...
11.19 €
Minden család múltja befolyásolja annak jövőjét? Az 1800-as évek...
4.54 €
Épp tíz éve hozzáférhető a Fortepan...
7.54 €
A vezetés és a fejlődés kéz a kézben járnak, azonban míg a változások...
10.73 €
Semmi sem leplezte le jobban a kommunizmus követőit, mint a "lét...
12.26 €
Elfeledett ?sorsok novelláskötet – Öt szereplő,...
2.95 €
Mi jöhet még Allan Karlsson életében? A jó öreg százévesnek, bizony,...
12.26 €