Sci-fi a fantasy Fragments – Töredékek - Dan Wells

Fragments – Töredékek - Dan Wells

5.03 €

Dan ?Wells hazánkban is igéretesen mutatkozott be, a külföldön hatalmas sikert aratott Nem vagyok sorozatgyilkos című kötetével, a Partials trilógiája pedig még nagyobb siker kint.   Kira Walker megtalálta az RM vírus gyógymódját, de az emberek és a Részlegesek túléléséért vívott küzdelem még csak a kezdeténél tart. East Meadow-t elhagyván Kira kétségbeesetten próbálja kideríteni, hogy kicsoda is ő valójában. Nem lehet véletlen egybeesés, hogy az RM gyógymódja maguknak a Részlegeseknek a vérében található – ez nyilván valami nagyobb terv része, amelyben Kirának is szerepet szántak, és amely mindkét fajt megmenthetné. Kirához útja során többen csatlakoznak, köztük Samm, a Részleges is. De vajon megbízhat-e bennük? Ezalatt Long Islanden az emberiség utolsó képviselői felkészülnek a Részlegesek elleni háborúra, és Marcus tudja, az egyetlen reményük, hogy kitartsanak Kira visszatéréséig. Ám a lány útja hosszadalmas a posztapokaliptikus Amerika pusztaságán keresztül, és közben mindkettejük számára fokozatosan kiderül, hogy legnagyobb ellenségük létezéséről eddig nem is tudtak. A lélegzetelállító Részlegesek trilógia második része az emberiség utolsó előtti órájának krónikája. Utazás az ismeretlenbe, amely során fel kell fedeznünk hogyan élhetjük túl – és ami még fontosabb, hogy mi indokolná megmaradásunkat a Földön.

Podobné produkty

Dan ?Wells hazánkban is igéretesen mutatkozott be,...
5.03 €
Dan Wells hazánkban is ígéretesen mutatkozott be, a külföldön hatalmas...
14.6 €
Ocitli ste sa niekedy v situácii, že ste boli blízko vlastnej smrti?...
8 €
Kniha Fragmentární vidění přináší filosofickou úvahu o podmínkách...
12.02 €
Slovak speculative fiction is still unknown to the world and no anthology...
3.49 €
Projektom vydávania pôvodnej slovenskej poézie sa vydavateľstvo Pars...
6.65 €
Nikto nenapísal a už ani nenapíše také dielo o našom kritickom myslení...
5 €
Audiokniha Tyhle fragmenty, autorkou je Bianca Bellová. Mimořáná...
12.78 €
Predkladaná práca Ivana Paríka, inšpirovaná najmä snahou Nory Gubkovej,...
10.8 €