Dejiny, teória umenia Foúr, fizetek! - Péter I. Zoltán

Foúr, fizetek! - Péter I. Zoltán

5.02 €

Az Osztrák– Magyar Monarchia egyik legszebb hátrahagyott emléke a kávéház. A kávéház szónak nem lenne ekkora kisugárzása, ha nem a Habsburg-uralom kései korszakában, a dualista monarchia megalakulásakor nyerte volna el jelentésének teljességét. Azzal, hogy megalkotta a kávéházat a maga klasszikus formájában, az Osztrák– Magyar Monarchia létrehozta azt, amit politikailag már nem sikerült megteremtenie: a lehető legellentmondásosabb elemek életképes integrációját.A legelőkelőbb kávéház legtöbbször a város legszebb terén álló szálloda része volt. Egy kissé félreesőbb helyen állt egy egyszerűbb, a piacnál, a pályaudvar mellett, vagy fontos üzletek között, mivel szükségük volt a mozgó embertömegekre. Itt üldögélt a tanár, heves beszélgetésbe merülve az ügyvéddel, a kiskereskedő a nagykereskedővel alkudozott, a nyugalmazott hivatalnok itt tarokkozott vagy játszott egy parti rexet barátaival. A kávéházban minden vendég, társadalmi hovatartozásától függetlenül, társas életet élhetett…Nagyvárad kávéházi életének fénykorát az ezerkilencszázas évek fordulóján, elején élte, amikor az emberekben megvolt az igény, hogy nyilvános társadalmi életet éljenek. Mivel a városnak jelentős szerepe volt a modern magyar irodalom kialakulásában, a lejegyzett emlékekből sok ismeretet szerezhetünk a kávéházak életéről. A kávéházak – egymással versenyezve és egymás szerepét kiegészítve – fontos részei voltak annak a szellemi izgatottságnak, amellyel a szecessziónak ez az erősen zsidó kultúrájú városa feltöltődött.

Podobné produkty

Az Osztrák– Magyar Monarchia egyik legszebb hátrahagyott...
5.02 €
Az e-könyv kéziratának lezárási dátuma: 2020. február 15. A Rák Viktor...
19.19 €
Egy évtized telt el az Fmhtv. hatálybalépése és a fizetési meghagyásos...
40.51 €
Amikor elhatároztam, hogy lefordítom azt a Fitzgerald elbeszéléseket...
7.51 €
Amikor elhatároztam, hogy lefordítom azt a Fitzgerald elbeszéléseket...
7.78 €
"Minél több és bővebb vízű forrás táplál egy vízfolyást, annál gazdagabb...
18.35 €
Magyar Zoltán könyve Petőfi életének azon bő évtizednyi időszakát...
23.82 €
„Meg vagyok győződve arról, hogy akiről írni akarok, olyan teremtmény,...
15.32 €
2020-ban az FTC évkönyvének immáron kilencedik darabja kerül a polcokra....
13.78 €