Svetová beletria Fő utca - Sinclair Lewis

Fő utca - Sinclair Lewis

15.25 €

Az először 1920-ban megjelent Fő utca című regény szatirikus és pontos rajza a kisvárosi Amerikának. Az 1910-es években játszódó történet középpontjában Carol Milford, a fiatal, tanult, haladó szellemű nő áll, aki nagy terveket dédelgetve, világjobbító szándékkal vág bele az életbe. A minnesotai St. Paulban dolgozik könyvtárosként, amikor megismerkedik Will Kennicott-tal, majd bele is szeret a fiatal orvosba, aki arról álmodik, hogy visszatérhet gyermekkora kisvárosába. Gopher Prairie-be költöznek, amely várost Sinclair saját szülővárosáról, a minnesotai Sauk Centre-ről mintázta. Gopher City, a tipikus amerikai kisváros, sivárságával, provinciális jellegével és szűk látókörű lakóival mély csalódást okoz Carolnak, de gondolkodása és mérhetetlen, már-már naiv optimizmusa arra sarkallja, hogy meggyőzze a várost: a változás nemcsak szükséges, hanem elkerülhetetlen is. Miközben szenvedélyes lelkesedéssel, lankadatlanul próbálja elfogadtatni progresszív értékeit, rendre falakba ütközik, de sokáig úgy tűnik, hogy a számos kudarc sem tudja eltéríteni nagyszabású terveitől. Sinclair Lewis nagyregénye, amely a magyar olvasókhoz először 1930-ban jutott el, izgalmas, szellemes történetben, mély iróniával mutatja be a változásra képtelennek tűnő, a múltban ragadt, a haladásnak minden erővel ellenálló századeleji provinciális Amerikát.

Podobné produkty

Az először 1920-ban megjelent Fő utca című regény szatirikus és pontos...
15.25 €
A fiatal orvos, dr. Martin Arrowsmith élete végeérhetetlen dilemmával...
16.06 €
Novinář Doremus Jessup s hrůzou zjišťuje, kolik lidí podporuje populistického...
22.99 €
ápráztassa el családját és barátait fantasztikus mézeskalács költeményekkel!...
9.84 €
Tracy Sinclair: Velencei vizeken Jillian felháborodottan menekül...
6.28 €
Malcolm Sinclair s pověstí ne zrovna šlechetného a čestného muže...
9.75 €
Co uděláte, když vaše životní láska beze stopy zmizí? Pokud jste...
20.85 €
Jako dítě ho unesli na Střední Východ. Tvrdým výcvikem ho přetvořili...
15.19 €
Malcolm Sinclair s pověstí ne zrovna šlechetného a čestného muže...
10.4 €