?Don Juan elõrenyújtotta kezét, mely valami ruhacsomóba ütközött. A csomag olyan nehéz volt, hogy mindkét kezével meg kellett fognia, hogy el ne ejtse. Mire magához tért, a kapu becsukódott elõtte. Ott állott tanácstalanul az utca közepén, kezében maga sem tudta, hogy mivel. De abban a pillanatban a csomag elkezdett sírni, úgy, mint egy csecsemõ. Don Juan nem tudta, hogy mihez kezdjen, olyan zavarban volt. Mit csináljon, kitõl kérjen tanácsot? Visszamenjen és zörgessen a kapun? Ha ezt megteszi, bajba keveri a gyermek anyját, ha otthagyja, akkor a gyermeknek lesz valami baja. Mit csináljon? Nincs a városban egy olyan barátja vagy ismerõse sem, aki segíthetne rajta. Ha hazaviszi, ott sem tudnak vele mit csinálni. A végén mégis csak elhatározta, hogy hazaviszi és otthagyja a gazdasszonyánál, azután visszatér, mert biztosan szüksége lesz rá a gyermek anyjának. Nem sokáig töprengett tehát, hanem hazasietett. Don Antonio akkor már nem volt otthon. Bement a lakásba és hívta a gazdasszonyt. Megnézték a csecsemõt, akinél szebbet keveset láttak. A ruháról, melybe be volt burkolva, arra következtettek, hogy a szülei gazdagok lehetnek.?