Biografie - ostatné Ferenc Pápa ihlető szavai - Alicia von Stamwitz

Ferenc Pápa ihlető szavai - Alicia von Stamwitz

8.45 €

"Néhányan tudni szeretnék, hogy miért választottam a Ferenc nevet. Számomra Assisi Szent Ferenc a szegénység és a béke embere, aki szereti és védelmezi a teremtett világot." Assisi Szent Ferenc nevének felvételével Ferenc pápa magasra tette a mércét saját pápasága számára. A rendalapító szent öröksége lélegzetelállító hagyatéka az isteni szeretetnek és az együttérzésre, örömre és békére való emberi képességnek. Megválasztása óta a pápa nap mint nap tesz azért, hogy méltó legyen a választott nevére. Mind személyes tulajdonságaiban, mind szavaival és tetteivel, továbbá ezek hatásával továbbviszi a szent örökségét, ápolja a ferences hagyományt, ugyanakkor a modern világ minden történésére reflektálni igyekszik. Mindemellett képes egyszerre megvalósítani az egyszerű, szerény életmódot és azt az életvitelt, amely egy globális vezető sajátja, akinek népszerűsége és befolyása egyaránt világméretű. Ferenc pápa mély lelkisége, és az a képessége, amellyel kifejti Isten mélységes szeretetét az emberiség iránt, sokakat ihletett már meg. Alicia von Stamwitz kitűnő munkával oly módon rendszerezte a pápa üzeneteit, hogy a kötet reményeink szerint nemcsak az imádságra és az elmélkedésre vágyó olvasók, hanem a nem hívők szívéhez is utat talál. A gyűjtemény, melyet Assisi Szent Ferenc, a pápa példaképe ihletett, segíthet a mai ember számára az Evangélium újrafelfedezésében.

Podobné produkty

"Néhányan tudni szeretnék, hogy miért választottam a Ferenc nevet....
8.45 €
II. Rákóczi Ferenc, a magyar történelem...
2.5 €
Žhavé léto, rozehřáté pláže, šumění vln, chladivé kapky mořské vody,...
15.64 €
Žhavé léto, rozehřáté pláže, šumění vln, chladivé kapky mořské vody,...
20.85 €
Publikace dokumentuje vzájemné vztahy mezi dvěma významnými osobnostmi...
20.09 €
Az ismerős ízekhez sokszor emlékek kötődnek, amelyeket szeretnénk...
13.11 €
Főzelékes Feri nem esett messze a fájától. Déd- és nagyanyja is környékszerte...
13.54 €
E naptól kezdve olyan lankadatlan buzgalommal fogott a munkához,...
2.5 €
Elborítanak minket az információk, a sürgős...
6.18 €