Beletria - ostatné Féltékenyek - Sándor Márai

Féltékenyek - Sándor Márai

13.54 €

Valamikor ez volt a világ közepe. A Zendülők című regény folytatásáról, a Garrenek műve-sorozat második kötetéről így írt Márai 1940-ben: Tizennyolc éves voltam, mikor elkerültem szülővárosomból, s a vonaton, mely éjszaka vitt Prágán át Lipcse felé, úgy éreztem, egyszer regényt írok a Városról, melyet elfoglaltak az Idegenek, s a Város és egy család egyfajta kultúrával tud csak védekezni a barbár hódítók ellen. S tizenhét esztendő múltán csakugyan nem lehetett már halogatni a Féltékenyeket, megírtam ezt a könyvet, s ugyanakkor tudtam, hogy a Garrenekkel még dolgom lesz az életben, ha élek, tíz vagy húsz esztendő múltán, amikor ők is öregedtek és változtak, az élmény törvénye szerint. Az Apa, a Város és a Garren család regénye a múltat és az író számára oly fontos légkört idézi meg. Élhető-e a jelen a múlt nélkül, és van-e jövő egy színfalakkal teli, gyökértelen világban? A második részben, Az Idegenekben a Garren család története az Apa halálával és a Város idegenek kezére kerülésével folytatódik, s halad a felbomlás felé. A kötet az 1937-es kiadás alapján a Féltékenyek és Az Idegenek című művet adja közre.

Podobné produkty

Valamikor ez volt a világ közepe. A Zendülők című regény folytatásáról,...
13.54 €
Egy fiatal nő az ablaknak fordulva zokog magában a repülőgép első...
7.04 €
"A Beszélj úgy hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje szerzőinek...
9.65 €
Egy fiatal nő az ablaknak fordulva zokog magában a repülőgép első...
12.2 €
Semmi sincs rendben a lányok háza táján. Maëlle Maxime iránti szerelme...
10.95 €
Gaston ma féltékeny. Hiszen minden az unokatestvére, Jozefin körül...
6.78 €
"Ronda dolog az általánosítás, és nem is szabad általánosítani. Ez...
10.78 €
Minél hamarabb, annál szamarabb! Végre megérkezett ez a zseniális...
4.57 €
Ennek hallatán Pesztonka örömmel csapta a magasba...
2.5 €