Rozvoj osobnosti Fejben dől el? - Emöke Bagdy,László Buda,Annamária Kádár,Pál Ferenc (Feri atya)

Fejben dől el? - Emöke Bagdy,László Buda,Annamária Kádár,Pál Ferenc (Feri atya)

4.57 €

„Minden fejben dől el!” – szokták mondani. Talán egyetértünk ezzel, de az is lehet, hogy némi ingerültséget kelt bennünk ez a mondat, annyiszor hallhattuk az elmúlt évek során olyan értelmezésben, hogy elegendő „pozitívan gondolkodni”, s önmagában ettől majd jól mennek a dolgok. Az élet minden bizonnyal nem ennyire egyszerű, s ha ezt már magunk is megtapasztaltuk néhány alkalommal, akkor fenntartásokkal fogadhatjuk a hasonló kijelentéseket. Ugyanakkor ma már sokszorosan bizonyított tény, hogy a mentális beállítódásunk valóban jelentős hatást gyakorol a teljesítményünkre, a közérzetünkre, az egészségi állapotunkra, sőt, még az emberi kapcsolatainkra is. Például az élsportban bizonyos szint felett tényleg majdnem minden fejben dől el, erős mezőnyben a győzelem vagy vereség már jórészt a mentális állapoton és felkészültségen múlik. A gyógyítás világában is evidenciának számít, hogy amit elvárunk egy adott szertől vagy eljárástól, az nagymértékben befolyásolja a hatást. Alaposan dokumentált esetek bizonyítják, milyen lenyűgöző öngyógyító erők ébredhetnek a szervezetben a bizakodó gondolatok, a felépülésbe vetett hit, a pozitív elvárások nyomán. De gyakran a kapcsolataink sorsa is azon áll vagy bukik, hogy elég nagy súlyt helyezünk-e mindarra, ami a mi kezünkben (vagyis a fejünkben) van: az értékeinkre, az elveinkre, a meggyőződéseinkre, a józan mérlegelésre, a stratégiaalkotásra. Annak, aki csakis a folyton változó érzései alapján dönt, nagyon nehéz lesz a kapcsolatait jól működtetni, s azokban kitartani. Ha tehát nem is minden, de számos dolog bizonyosan fejben dől el. Éppen ezért igen hasznos megtanulnunk, miként formálhatjuk a gondolatainkat, a mentális beállítódásunkat úgy, hogy ezek minél inkább segítsenek, ne pedig hátráltassanak bennünket az életünkben.

Podobné produkty

„Minden fejben dől el!” – szokták mondani....
4.57 €
Elmúlt. Régen volt, hónapokkal, évekkel, évtizedekkel ezelőtt történt....
7.95 €
Ismerd meg önmagad, és tudni fogod a sorsodat - mert a sorsod te...
7.87 €
"Az a baj, hogy nincs önbizalmam" - halljuk úton-útfélen,...
4.04 €
Kutatások igazolják, hogy az életben való...
5.58 €
"Kutatások igazolják, hogy az életben való beválásunk nem csak értelmi...
11.46 €
A Mesepszichológia első részében a mese szerepére, az életkori sajátosságoknak...
12.27 €
Amikor Jem és családja vidékre költözik, Jem kicsit sem kedveli az...
13.36 €