Právo - ostatné Európai szabályozáspolitikai kihívások - Strihó Krisztina (szerk.),Szegedi László (szerk.)

Európai szabályozáspolitikai kihívások - Strihó Krisztina (szerk.),Szegedi László (szerk.)

4.41 €

A 2020-as évek elején az Európai Uniónak számtalan kihívással kell szembesülnie. Az „állandósult válságkezelés” korszakának beköszöntével a korábban bevált módszerek újragondolása szükséges. Jelen kötet szerzői az Európai Unióval szembeni kihívások sorát a lehető legtágabb értelemben vizsgálják meg. Nem pusztán egy-egy szakpolitikai ágazatra fókuszálnak, hanem a szabályozáspolitikai kihívások minél tágabb körét tekintik át. Ezek felölelik az általános életminőség javulását, a szociális jólét elérését, a gazdasági fejlődést, valamint az egészséges környezeti feltételek megteremtését. A kihívások között megjelenik a demokratikus jogok érvényesülése, a társadalmi biztonság megteremtése, a modern technológiák vívmányainak alkalmazása, a szociális igazságosság és az esélyegyenlőség biztosítása. Reményeink szerint a kötet pillanatfelvétel, kordokumentum és egyfajta vitaindító is lesz az érintett kihívások szakirodalmát gazdagító művek között.

Podobné produkty

A 2020-as évek elején az Európai Uniónak számtalan kihívással kell...
4.41 €
A mesterséges intelligencia alkalmazásának rohamos...
6.08 €
A 21. század számos új kihívás elé állítja az Európai Uniót, amelyek...
4.41 €
"Gyakran, amikor rossz dolgok történnek velünk, szenvedéseink értelmetlennek...
11.5 €
Kettő- és hatéves koruk között hatalmas változásokon mennek keresztül...
9.19 €
Lady Philippa Marbury meglehetősen… különc. A két őrgrófsággal rendelkező...
13.18 €
Ella negyvenéves, jómódú, a sorsával...
7.31 €
Ella negyvenéves, családos, a sorsával tökéletesen elégedett amerikai...
6.13 €
Egy hozományvadász bármire hajlandó, ha el akar érni valamit... Tíz...
13.38 €