Beletria - ostatné Engedetlenség - Naomi Alderman

Engedetlenség - Naomi Alderman

12.23 €

Ronit Krushka harminckét éves, New Yorkban él, és leszbikus létére főnökével, egy nős férfival folytat viszonyt. Apja halála után visszatér szülővárosába, Londonba. Ortodox zsidó családból származik, de nem gyakorolja a vallást, és rég elhidegült apjától is, aki befolyásos rabbi volt. Hazatérése nem mentes a konfliktusoktól: a hagyománytisztelő közösségben, ahol felnőtt, már Ronit puszta lénye is hajmeresztő provokáció. De a sokkhatás kölcsönös. Ronit viszontlátja unokatestvérét, Dovidot, akiből rabbi lett, ráadásul Ronit régi szerelmét vette feleségül. Ronit nem tér magához: unokatestvére és régi szerelme is egész más, mint annak idején. Ronitot friss tapasztalatai arra kényszerítik, hogy mindent átértékeljen, amit az életről gondolt. Naomi Alderman 1974-ben született Londonban. Rendszeresen ír a Guardianbe, a Bath-i egyetem oktatója. Az Engedetlenség az első regénye - az ebből készült amerikai filmet Magyarországon A rabbi meg a lánya címmel vetítették, két főszereplője Rachel Weisz és Rachel McAdams. A hatalom című disztópiájával2016-ban robbant be a világ könyvpiacaira: több tucat nyelvre lefordították, díjak sokaságát söpörte be, regénye egyszeriben a feminista mozgalmak megkerülhetetlen hivatkozási pontjává vált.

Podobné produkty

21. SZÁZAD KULT KÖNYVEK Ronit Krushka harminckét...
5.78 €
Ronit Krushka harminckét éves, New Yorkban él, és leszbikus létére...
12.23 €
A Ricofeld a hajógyárban, a személyzete pedig a Merratin-sziget bázisán...
4.26 €
A polgári engedetlenség: ellenállás a törvényes renddel szemben,...
4.54 €
Heng Lee hirtelen nagyon furcsán kezdi érezni magát, így felkeresi...
4.7 €
A nők a világ minden táján felfedezik, hogy...
6.28 €
Všechno začíná jiskrou dospívající dívky mezi 14 a 15 lety v sobě...
18.18 €
A nők a világ minden táján felfedezik, hogy különös erővel rendelkeznek....
13.36 €
Alžbeta Anna Seton je svätá! Je prvou dcérou Spojených štátov amerických,...
3.71 €