Právo - ostatné Embertelen jogok - Grégor Puppinck

Embertelen jogok - Grégor Puppinck

6.09 €

A ?második világháború után az emberi jogok a béke és igazságosság egyetemes ígéretének tűntek. Mára azonban ideológiák csataterévé változtak, amelyen civilizációk ütköznek meg egymással, mivel az emberi jogok a mi nyugati emberképünk lenyomatát hordozzák. Ez pedig rengeteget változott Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának 1948-as kiadása óta, méghozzá oly mértékben, hogy egyes eljárások, amelyeket akkor az emberi méltóság nevében tiltottnak tartottunk, mára az ember új jogaivá váltak. Kinyilváníttatott a jog a gyermekhez, az eutanáziához, az eugenikához, az abortuszhoz, a nemváltáshoz, és így tovább. De míg a világháború utáni emberi jogok még a természetjogból eredtek, az individualizmus „természetellenes” jogokat hozott létre, s ez elvezetett a transznaturális jogokhoz, melyek azzal kecsegtetnek, hogy a természet megváltoztatható. Ennek az átalakulásnak a középpontjában az emberi méltóságnak a kizárólagos egyéni akaratra szűkítése áll, a test kárára. Az emberi jogok így asszisztálnak a transzhumanizmushoz, és járulnak hozzá a képviseleti demokrácia kimúlásához.

Podobné produkty

A ?második világháború után az emberi jogok a béke és igazságosság...
6.09 €
A második világháború után az emberi jogok a béke és igazságosság...
10.57 €
Kik vagyunk? Eredetünk és létezésünk...
10.07 €
Kik vagyunk? Eredetünk és létezésünk magyarázatát illetően minden...
16.82 €
Jean-Louis Harouel (1944–) jogtörténész,...
3.51 €
Vannak dolgok, amelyekre mindenkinek szüksége van ahhoz, hogy emberhez...
6.43 €
A ?szülők fontos és nehéz feladatokkal néznek szembe gyermekeik nevelése...
9.46 €
"Érdemi visszajelzések híján pedig Putyin arra a meggyőződésre jutott,...
17.39 €
A szülők fontos és nehéz feladatokkal néznek szembe gyermekeik nevelése...
13.38 €