„Az vagyok, akinek megismertetek: dacos, igazságokért vérző, szókimondó, aki sohasem lesz hozzátok hűtelen. Ma is az a célom, hogy a mezők népe ne lehessen a tervtelen gazdaság prédája. Ma is az a jelszavam, ami a múltban: szabadság, jog, munka, föld, kenyér!” Drozdy Győző (1885–1970) ars politicája ez. Vajon ma melyik pártnak lenne, lehetne a tagja „ez az örök bajkeverő”, „aki mindig csak viaskodott”, és több mint nyolcvan éves élete során „tíz-húsz párt biztosan kiszunnyadt” mellőle? Történelmietlen találgatások helyett a tények: a tanító, újságíró, író, a sikeres vállalkozó, laptulajdonos, szónok és mindenekelőtt egész nemzetét képviselő politikus meggyőződéses demokrataként egyforma vehemenciával és következetes, kivételes bátorsággal szállt szembe a fehér terrorral ugyanúgy, mint a vörössel – minden politikai szélsőséggel. Magyarország ezer évig fölfelé ívelő élete Drozdy szerint két tőmondattal befejeződött (1918 októberében): „A háborút elvesztettük!” és „Ántántbarátok vagyunk!”. Drozdy Győző könyve 1918 és 1921, illetve 1944 és 1946 közötti politikatörténetünk nélkülözhetetlen forrása. De a hullámzó tükörkép csalóka: a gazdag nyelv, a sugárzó szellem, az intellektuális és politikai bátorság mégiscsak egy sírhalomba süppedő nép végóráit színezi, láttatja. A ma politikusaitól elvárhatók-e olyan mondatok, amelyek békében és atlanti szövetségben visszagörbítik ezt az ívet?