Historické romány Előszó a hőskölteményhez - Géza Hegedűs

Előszó a hőskölteményhez - Géza Hegedűs

2.5 €

Hegedűs ?Géza most Vergilius ifjúságáról írt regényt, s mivel Vegilius életének éppen erről a korai szakaszáról, tanulásáról, első költői próbálkozásáról, vagyis az Aeneis megírásáig eltelt időszakról ugyszólván alig van adatunk, Hegedűs Géza azt az első pillanatban meghökkentő módszert választotta, hogy az Aeneis egyes lírai betétjéből, például Dido és Aeneas szerelméből következtet vissza a költő életére, feltételezve, hogy aki ilyen szépen és megdöbbentő hűséggel meg tudott írni ilyen élményeket, annak korábban, valamilyen vonatkozásban át kellett élnie ezeket. Ez a módszer lehetővé teszi az író számára, hogy – bár történelmi adatok nem igazolják – fiatal korában elvigye hősét Görögországba, egy nagy szerelem élményét feltételezze ott, összehozta őt görög földön későbbi barátaival stb. hiszen a költő életének ezt a szakaszát homály fedi. De a feltételezett görögországi szerelmen kívül minden más egyéb szempontból hűen ábrázolja a kort Hegedűs Géza., nyelvileg egy bizonyos fajta modernséggel, mely közelebb hozza a mához a klasszikus ókort anélkül,hogy a regénynek történelmi ízeit eltüntetné.

Podobné produkty

Hegedűs ?Géza most Vergilius ifjúságáról...
2.5 €
"Lírai ?verseskötet előtt vajmi fölösleges...
2.5 €
Az ?író – könyvéről:„Nem véletlenül...
2.5 €
Výjimečný životní příběh autorky bestselleru Deník 1938–1945. Autobiografie...
3.09 €
Monografie přináší přehled o vývoji psychologie v českém a slovenském...
12.21 €
E kötet szerzője egy olyan személy, aki személyes tapasztalatai,...
8.14 €
Az első szerelem megismételhetetlen. Az első szerelemhez semmi sem...
10.7 €
Patříte mezi ty, které vyhrály v loterii a na první dobrousi našly...
10.18 €
Komplexní monografie zahrnuje anatomii, fyziologii a patofyziologii...
40.14 €