Svetová beletria Életemből - Mór Jókai

Életemből - Mór Jókai

0.96 €

Míg a nagy márványteremben a tuzvéru fiatalság járta a cigányzene mellett az andalgót és a friss magyart (hibásan csárdást), azalatt a királyné a fohercegnékkel és udvarhölgyeivel félrevonult a ?fehér terem?-nek hívott palotaosztályba teázni. A táncteremben kizárólag a hölgyvendégeket fogadta. Néhány férfi vendég figyelmeztetve lett, hogy keresse föl a fehér termet, ofelsége teázás után ott fogadja el oket, azok között volt Tisza Kálmán, Tisza Lajos, gróf Nádasdy Ferenc, Bánffy, a táncrendezo és Jókai Mór. A királyno a jelenlevok mindegyikével hosszasabban beszélgetett ? kizárólag magyarul ?, Jókai Mórt azzal szólította meg, hogy ?nagyon régen nem láttam önt?, mire önkénytelen volt az író válasza: ?nekem pedig úgy tetszik, fölségedet látva, mintha az évek visszafelé folynának, fölséged arcán népeinek imája látszik, akik örök fi atalságot könyörögnek az égtol.? (A királyné valóban elragadó, bájos jelenség volt mai nap, délceg, de ideges termetével, azzal a leányos mosollyal arcán, azzal a hasonlat nélküli ragyogással szemeiben.)

Podobné produkty

Míg a nagy márványteremben a tuzvéru fiatalság járta a cigányzene...
0.96 €
A ??költő-Jókai élethíven tűnik elénk ebből a regényből. Szinte kilép...
1.51 €
Sokan írtak Jókairól, de mindig hitelesebb és érdekesebb efy kortárs...
2.52 €
"-Hívok egy taxit és hazamegyek. Egy pillanatra elgondolkodott, majd...
9.13 €
Örök ?szerelem, évszázadokon át „Egy...
10.09 €
Ha Párizs, akkor szerelem. Ez evidens. De vajon akkor is, ha a nő...
13.38 €
" - Hívok egy taxit és hazamegyek. Egy pillanatra elgondolkodott,...
12.79 €
Biztosan lesznek, akik ebbe a könyvbe belelapoznak, és azt gondolják,...
7.77 €
1876-ban íródott a regény. Bár Jókai Mór 50-70-évek között volt legtermékenyebb...
2.27 €