Svetová beletria Egyszer élünk - Sándor Fodor

Egyszer élünk - Sándor Fodor

7.54 €

„Mindenhol a szabadságot kerestem, olyan helyzetekre és helyekre vágytam, ahol eredeti módon lehetett megszólalni, és nem voltak kikötések.” Bereményi Géza „A betegséghez is úgy álltam, hogy a rákkal harcoljanak az orvosok, én az életért harcolok, mert ahhoz értek.” Cserhalmi György „Csak akkor kell az önbizalom, amikor a mondatok születnek, az idő többi részében tök mindegy, hogy milyen vagy, akár még azt a luxust is megengedheted, hogy szorongó vagy és önbizalomhiányos.” Háy János „Úgy nőttem föl, hogy csodálkozva néztem a felmenőimet, a rengeteg munka, nehézség és megpróbáltatás mellett, hogy tudtak olyan jó emberek lenni.” Kollár-Klemencz László Fodor Sándor 2023 augusztusában töltötte be a 66. életévét. Hatvanhat év, a megtett út soknak tűnik, az előttünk álló egyre csak fogy. A kötetben szereplő novellák és interjúk nagyrészt az elmúlt, viharvert három évben születtek. Így a Cser Kiadónak köszönhetően túlélnek egy túlélőt. Az író eddig megjelent kötetei: Cseh Tamás (Graffiti Kiadó, 1994) Piros és fekete (Pannonsport Kft., 1995) Giovanni Csermanek kalandjai (Magánkiadás, 1998, Nagy Győzővel közösen Kincs Jenő néven) Tengerre néző halál (Trinity, 2004) Stég (Laguna-Komáromi Ákos, 2015) Énekelsz Csehtamást? (Cser Kiadó, 2021)

Podobné produkty

„Mindenhol a szabadságot kerestem, olyan helyzetekre és helyekre...
7.54 €
Az állatoknak nincs történelmük: a zoológia...
2.5 €
1989. A „rövid 20. század” a befejezéséhez...
2.25 €
1993-at írunk, és az X-generáció Kurt Cobain és a grunge mozgalom...
10.15 €
„Királyok voltunk! (Postakürt, Kis Olimpia) Pár...
8.3 €
„Királyok voltunk! (Postakürt, Kis Olimpia) Pár évvel később hozzánk...
14.39 €
Ebben a kézikönyvben nem csak arra a kérdésre kapsz választ, hogyan...
6.41 €
Az út, amiről soha nem is álmodott volna, folytatódik. Calla és Jonah...
8.03 €
Nem beszélhetünk párizsi konyháról úgy, ahogyan például lehet római,...
8.29 €