Romantická beletria Egy nyár - György Székely Nagy

Egy nyár - György Székely Nagy

7.54 €

2017: Agárdi Kristóf formatervező egyetemista, és van egy világmegváltó álma, a SMAFU. Hogy megvalósíthassa, a Nagy Szerelem, Emőke maga küldi őt külföldre. Az Erasmus program keretében Bristolba érkezik, ahol a University of West England hallgatója lesz és összeszedi a Csapatot: a kínai Zsint, a baszk Gorkát és az angol Liamet. Élik az egyetemisták életét – lányok, tanulás, bulik.Minden jól halad, Kristóf nyári munkát vállal az annyira vágyott Cornwallban. Megismerkedik az alakja és egy rejtélyes, őt lejárató videó miatt önbizalom-hiányos Micivel és családjával, akik a Margareth Farmot vezetik. Később Kristóf is ide áll be dolgozni, mindenhol segít, ahol csak tud. Mici kalauzolásával Cornwall legszebb helyeire kirándulnak, egyre fontosabbak lesznek egymásnak, de még messze a szerelem.Közben széthull a SMAFU csapata, Kristóf belátja, olyan álomra van szüksége, amely felemeli, nem pedig lehúzza. Fényes esküvő, Mangalica- nap és még sok bonyodalom vár rá, mindegyiket magyarosan megoldja, úgymond okosban. Amikor végre igazán közel kerülne Micihez, egy másik szakmai álom miatt útra kell kelnie. Megegyeznek: pontosan egy év múlva találkoznak, ha még akkor is fontosak egymásnak. Vajon melyikük lesz ott a megbeszélt helyen? Székely Nagy György napjainkban játszódó új regénye igazi nyári olvasmány. Olykor könny, máskor mosoly. Csodás helyekre visz el, és arra int: mindig előre nézzünk, mert a jövő arra található.

Podobné produkty

2017: Agárdi Kristóf formatervező egyetemista, és...
7.54 €
2017: Agárdi Kristóf formatervező egyetemista, és van egy világmegváltó...
12.26 €
Egy grófi família, ősök és utódok, méltóak és méltatlanok izgalmas...
7.04 €
Egy főrangú pártfunkcionárius fia, Megyeri Norbert a nyolcvanas évek...
7.54 €
Bisztray György székely népmesegyűjteménye hűen tükrözi a székely...
5.48 €
Büszke, nyakas, harcos nép Európa közepén - ők a székelyek. Rengeteg...
21.39 €
Amikor az Erzsébet híd építője, Steiner...
7.54 €
„Gábor Áron rézágyúja…”Ki...
3 €
Száraz Miklós György művelődéstörténeti kötete nem elsősorban a székelyek...
12.26 €