Politika Egy nagyon angolos botrány - John Preston,Imre Bartók

Egy nagyon angolos botrány - John Preston,Imre Bartók

13.38 €

A könyvből Emmy-díjas sorozat készült Hugh Grant főszereplésével. Amíg Jeremy Thorpe az 1960-as és 1970-es években a brit Liberális Párt vezetőjeként és parlamenti képviselőként dolgozott, magánélete többnyire láthatatlan maradt. A rendőrség és politikustársai rendre a segítségére siettek, hogy megóvják jó hírét. 1970-re Thorpe az ország legnépszerűbb politikusának számított, és az ő kezében volt a formálódó koalíciós kormány sorsa. Jeremy Thorpe titka azonban - homoszexuális kalandjai és a volt partnereivel folytatott számos kellemetlen ügye - folyamatosan kísértette őt, ráadásul a hazudozásra való hajlama is súlyosbodott, ahogy igyekezett elkerülni a lelepleződést. Azután elérkezett az a bizonyos végzetes este a volt szeretőjével, ahol egy pisztoly is előkerült, és az incidens következményei elől többé már ő sem rejtőzhetett el. Az évszázad perének nevezett londoni tárgyalás volt az első, ahol egy vezető brit politikus gyilkosság előkészítése miatt ült a vádlottak padján, és szintén ez volt az első alkalom, hogy egy közhivatalt ellátó személyről kiderült: titokban melegként éli az életét, csapodár és manipulatív - mindez egy olyan korszakban történt, amikor a homoszexualitás alig pár évvel korábban még törvénybe ütközött. John Preston dokumentumregényében minden benne van, ami egy klasszikus thrillerhez kell - és még ráadásul igaz is.

Podobné produkty

A könyvből Emmy-díjas sorozat készült Hugh Grant főszereplésével....
13.38 €
Gazdagabbak az isteneknél, de az erkölcsöt nem ismerik. Púp vagyok...
12.58 €
Po třiceti letech se autor vrací ke svému diplomatickému působení...
11.45 €
Nadšený autor, stavař a entomolog se vrací v co nejkratší době zpět...
3.79 €
Třetí kniha tentokrát Angolu představuje jinak. Více v souvislostech....
7.79 €
Húsz évvel ezelőtt Bill Bryson körutazást...
7.04 €
Húsz évvel ezelőtt Bill Bryson körutazást tett Angliában, ezen a...
14.68 €
Egy sebhelyes bunyós... Egy lány a saját szabályaival... Egy emlékezetes...
11.03 €
A Brit szigetek és Skandinávia koraközépkori történetéről szóló összefoglaló...
8.58 €