Mindig is "valaki más" szerettem volna lenni, és ez az életem során egyre inkább tudatosult bennem. Lehet, hogy "genetikusan" örököltem nagyapám hiúságából, bonviván természetéből, szórakozottságából, a megfelelő öltözet, sőt a divatos külső iránti igényéből. Drága jó lélek, egyszerűen ráfogom, de remélem, büszke lenne rám. 11 svájci frank volt a zsebemben, amikor elindultam a nagyvilágba, és annyit tudtam, hogy "ja" és "nicht", és persze a korábban tanult "gyévocskát" sem felejtettem el. Ezek a majdnem mesék itt motoszkálnak emlékezetemben... a Damjanich utcai gyerekkorom, a ma már legendának tűnő kamaszkori kalandok, a katonaság emléke... s később, amikor már Svájcból keveredtem el Haitira a vudut megélni, a csodasarlatánokhoz a Fülöp-szigetekre, hogy aztán Izraelben összetévesszem a sófárt a szamárbőgéssel. Jártam kapitalista befektetőként Azerbajdzsánban, majd diktátorok, mint Baby Doc vagy Enver Hodzsa országában, és klinikát létesíthettem Moszkvában a kommunizmus idején. Közben sokszor estem bele a magam ásta verembe, hogy aztán a szerencse siessen a segítségemre. Néha megengedek magamnak egy kis rosszindulatot, egy-egy felszínesen odavetett - s persze igazságtalan - megjegyzést a nőkről, akikkel még mindig szívesen találkozom, ha mint férfit (f)elismernek...! Az élet egy különlegesen mesés ajándék, élni kell tudni vele, és talán mesélni sem árt róla...