Film, hudba Ed Sheeran - Sean Smith

Ed Sheeran - Sean Smith

6.28 €

Egyetlen dal volt, amely mindent megváltoztatott – és amelyben Taylor Swift keze is benne volt egy kicsit. Ed Sheeran tizenegy évesen, Eric Clapton játékát hallva vásárolta meg az első gitárját, és onnantól kezdve éjt nappallá téve gyakorolt a hangszerén. Nem sokkal később azt is eldöntötte, hogy énekes és dalszerző lesz, bár akkor még szinte nem is tudott tisztán énekelni, egyelőre saját szerzeménye sem volt. Mígnem tizenhárom éves korában a szobájában felvett egy teljes albumot… Amikor ismert ember lett, nehezen tudta kezelni, hogy az egész világ a lába előtt hever, de aztán megismerkedett egy lánnyal a szülővárosából, és ketten megtalálták a boldogságot. Ed bámulatos utat járt be, amelynek során a szégyellős, dadogó kisfiúból globális jelenség lett, aki kerüli a felvágós showmankedést. Ed Sheeran jelenleg a világ legsikeresebb szólóművésze: nincs még egy olyan sztár a világon, mint ő: Ed maga az inspiráció. Megindító, felemelő dalai több millió embert kötnek össze egy- mással, a világon mindenütt. Sean Smith profi életrajzíró, aki rengeteg háttér- információt gyűjtött össze, és interjúk sorát folytatta le, hogy elmesélhesse Ed történetét. Szülők, barátok, mentorok és szerelmek rajzolódnak ki a szívbe markoló életútból, amelynek során Ed Sheeran valóra váltotta álmát, és megírta leghíresebb dalait.

Podobné produkty

Egyetlen dal volt, amely mindent megváltoztatott – és...
6.28 €
Tracklist: Side A 1. One 2. I'm A Mess 3. Sing Side B 1. Don't 2....
35.14 €
KDO: Britský srdcerváč Ed Sheeran se prosadil v roce 2011, kdy vydal...
17.09 €
Veľmi očakávaný štvrtý album od Eda Sheerana, ktorý nadväzuje na...
17.09 €
Tracklist: 1. One 2. I'm A Mess 3. Sing 4. Don't 5. Nina 6. Photograph...
16.14 €
Tracklist: 1. TEAM 2. Drunk 3. U.N.I. 4. Grade 8 5. Wake Me Up 6....
14.24 €
Veľmi očakávaný štvrtý album od Eda Sheerana, ktorý nadväzuje na...
19.94 €
Veľmi očakávaný štvrtý album od Eda Sheerana, ktorý nadväzuje na...
23.74 €
Britský "srdcerváč" Ed Sheeran sa presadil v roku 2011, kedy vydal...
48.44 €