Humor a satira Dzsihád a Duna-parton - Kulcsár István Sz.

Dzsihád a Duna-parton - Kulcsár István Sz.

9.17 €

Párizs, London, Nizza, Brüsszel után az Iszlám Állam Budapesten készül terrormerényleteket elkövetni. A terv végrehajtására két minden gyanún felül álló magyar fiatalembert szemelnek ki, akik az akciók előtt egy pillanatra sem kerültek korábban a hatóságok látókörébe. Egy budapesti egyetemen tanult pszichiáter az agymosást állítja kutatásainak középpontjába a Szíriából Afganisztán keleti határvidékére átmenekített Iszlám Állam főhadiszállásán. Egyedülálló módszerével mindenre elszánt dzsihádistává képezi ki a két magyart. Az agymosott fiatalok előbb a pesti Duna-parton hajtanak végre halálos áldozatokat követelő gyilkos merényletet, majd egy repülőgépet térítenek el, hogy utasaikat kiszolgáltassák az Iszlám Államnak. Kulcsár István, az ismert rádióriporter, harmadik kalandregényével (a Mihail Kamjanyica néven írt Darabont és a Gyilkosság a Magyar Rádióban után) ismét meglepetést okoz és tabukat dönget. Súlyos mondanivalója ellenére is gördülékeny stílusú, olvasmányos, a humort sem nélkülöző könyve ugyanis az első magyar mű, amelyből az olvasó elképzelést alkothat az iszlám fundamentalisták módszereiről.

Podobné produkty

Párizs, London, Nizza, Brüsszel után az Iszlám Állam Budapesten készül...
9.17 €
Párizs, London, Nizza, Brüsszel után az Iszlám Állam Budapesten készül...
6.28 €
Az Iszlám Államot 2014 nyarán kiáltotta ki egy dzsihádista csoport...
10.14 €
Amikor Paul, a híres francia festőművész 2000-ben megérkezik a tunéziai...
11.88 €
Amikor Paul, a híres francia festőművész 2000-ben megérkezik...
8.81 €
"Míg Rómában újabb mecseteket építenek, Mekkában minden hitetlennek...
11.84 €
Sebastian Gorka, Ph.D., magyar származású nemzetközi hírű biztonságpolitikai...
10.82 €
Minden idők egyik legnépszerűbb magyar riportere, Kulcsár István...
6.28 €
Minden idők egyik legnépszerűbb magyar riportere, Kulcsár István...
10.69 €