Matematika, logika Csók és matek - A világ rejtett szíve - Edward Frenkel

Csók és matek - A világ rejtett szíve - Edward Frenkel

14.25 €

A Csók és matekban a matematika nagy felfedezéseinek története egy kalandos sorsú fiatalember – a szerző – élettörténetével fonódik egybe. Edward Frenkel a matematika megismertetésének elkötelezett híve. Az a véleménye, hogy matematikai tudás hiányában egyre kevésbé érthetjük a világot, és ez a tény eleve korlátozza a szabadságunkat. A közelmúlt gazdasági-pénzügyi válságainak okait is arra vezeti vissza, hogy a közgazdászok alkalmazták ugyan, de nem értették a matematikai módszereket. Mindezen problémák a matematikaoktatásban gyökereznek, mivel annak módszertana oly felszínes és sekélyes, mintha csak Picasso művei helyett festett kerítéseket nézegetnénk. A könyv címét az az óhaj ihlette, hogy betemesse azt a szakadékot, mely az emberek matematikához, illetve szerelemhez fűződő viszonya között tátong. Frenkel tehetsége ugyan már középiskolás korában is ismert volt, a 80-as évek antiszemita Szovjetuniójának elitegyetemére mégsem jutott be. Így a gorbacsovi fordulatot követően szinte elsőként emigrált az Egyesült Államokba, ahol gyakorlatilag azonnal katedrát kapott a Harvardon. Matematikusként az ún. Langlands-programon dolgozva tett szert nemzetközi elismerésre. A Csók és matek 2015-ben megkapta az Amerikai Matematikai Társulat Euler-könyvdíját.

Podobné produkty

A Csók és matekban a matematika nagy felfedezéseinek története egy...
14.25 €
Láska a matematika je mezinárodní bestseller, ve kterém se rusko-americký...
20.85 €
A sorozat az ifjú nyelvtanulóknak készül: az angol nyelvű irodalom...
5.33 €
Iszonyatos erejű szélvihar sodorja a Csendes-óceán fölött a léghajót,...
9.9 €
Példátlan erejű szélvihar sodorja a Csendes-óceán vízsivatagja fölött...
0.86 €
A Biblia fantasztikus kincsek tárháza. Lapjain nemcsak az emberségről,...
11.65 €
Ha a legmocskosabb titkod napvilágra kerül, a következmények beláthatatlanok…...
10.73 €
Osztás, szorzás számkörönként - gondoltad volna, hogy a matek ennyire...
6.69 €