Young adults Csajoknak kötelező - Candace Bushnellová,Katie Cotugno,Boldizsár Nagy

Csajoknak kötelező - Candace Bushnellová,Katie Cotugno,Boldizsár Nagy

9.19 €

Carrie Bradshaw tizenéves hasonmása még nem tudja, milyen a jó szex. Azt azonban igen, hogyan küzdjön a szexizmus ellen. A Szex és New York írójának új nemzetközi sikerkönyve! Mr. Beckett jóképű, fiatal és sokkal lazább, mint a gimnázium többi tanára. Nem csoda, hogy a gimnáziumban minden lány oda van érte – köztük a jótanuló Marin is, aki igyekszik minden elvárásnak megfelelni, hogy bekerüljön a kiválasztott egyetemre. Amikor azonban Mr. Beckett átlép egy határt és félreérthetetlenül rámozdul Marinra, a lány összezavarodik és megrémül. Úgy érzi, az a helyes, ha jelenti az esetet, de miután a saját barátai és az iskola vezetése sem hisznek neki, Marin úgy dönt, kockára tesz mindent és az iskolaújságon keresztül vág vissza. A Csajoknak kötelező című rovatban kíméletlenül számol be arról, melyik tanár és diák viselkedik megengedhetetlenül a lányokkal, emellett pedig elindít egy feminista könyvklubot is. Nagy meglepetésére olyan szövetségesekre talál végül, akikre nem számított: mellé áll például a suli legnagyobb „pasizógépe" és egy csendes sportoló srác, aki nem igazán tűnik lángésznek. Candece Bushnell és a Pushcart-díjra jelölt Katie Cotugno közös regénye egyszerre szórakoztató és gondolatébresztő – a #MeToo-mozgalom egyik fontos alapműve lehet.

Podobné produkty

Carrie Bradshaw tizenéves hasonmása még nem tudja, milyen a jó szex....
9.19 €
Carrie Bradshaw tizenéves hasonmása még nem tudja, milyen a jó szex....
5.3 €
Rebelská novinka od bestsellerových autoriek Candace Bushnell a Katie...
11.39 €
Rebelská novinka od bestsellerových autoriek Candace Bushnell a Katie...
8.4 €
Marin je vynikající studentka, Její budoucnost vypadá zářně – angličtinář...
11.39 €
A józan észnek esélye sem volt... Amikor az öccse elveszti érdeklődését...
10.17 €
Szeretnél emlékezetes, vidám órákat tölteni a legjobb barátnőddel?...
18.37 €
Janey Wilcox fel akar jutni a csúcsra. Amióta Candace Bushnell megteremtette...
10.93 €
Předloha slavného seriálu Sex ve městě - novinové sloupky skutečné...
7.3 €