Skutočné príbehy Cilka utazása - Heather Morris

Cilka utazása - Heather Morris

12.2 €

Az auschwitzi tetováló szerzőjének új regénye! Cecilia Klein mindössze tizenhat éves volt, amikor 1942-ben elvitték az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborba. A története itt akár véget is érhetett volna, ám egy magas rangú náci tisztnek megtetszett a lány csodálatos, hosszú haja, és elkülönítette őt a többi fogolytól. Cilka keserű leckék árán tanulta meg, hogy a hatalom közelében lenni egyet jelent a túléléssel, és tette, amit tennie kellett, hogy életben maradjon. Ám a legszörnyűbb lecke akkor következett, amikor már azt hitte, végre visszakaphatja az életét. A tábor felszabadítása után ugyanis Cilkát kollaboránsnak bélyegezték, és egy szibériai büntetőtáborba küldték, a Vorkuta Gulagra, az északi sarkkörön túl. Második börtönében Cilkának új, ugyanakkor rémisztően ismerős nehézségekkel kellett szembenéznie. Egy orvosnő révén a talpraesett, erős lány a tábori kórházba került dolgozni, ahol az elképzelhetetlen körülmények dacára igyekezett segíteni a betegeken. A mindennapok a halál és a rettegés jegyében teltek, ám érkezett egy Alekszandr nevű beteg, és Cilka ráébredt, hogy az átélt borzalmak ellenére még mindig maradt hely a szívében a szerelemnek

Podobné produkty

Cecilia Klein mindössze tizenhat éves volt, amikor 1942-ben elvitték...
6.03 €
Az auschwitzi tetováló szerzőjének új regénye! Cecilia Klein mindössze...
12.2 €
Krása jej zachránila život – a odsúdila ju na roky utrpeniaCecília...
11.1 €
Krása jej zachránila život – a odsúdila ju na roky utrpenia Cecília...
17.01 €
Krása jí zachránila život – a odsoudila ji. V roce 1942, když bylo...
12.21 €
Cilce je pouhých šestnáct let, když ji v roce 1942 odvezou do koncentračního...
13.29 €
Cilce je pouhých šestnáct let, když ji v roce 1942 odvezou do koncentračního...
15.67 €
Keď boli Cibi, Magda a Livi malé, sľúbili svojmu otcovi, že zostanú...
11.9 €
Heather Morrisová přichází s úžasným novým příběhem, který vám zlomí...
13.68 €