Ázia Burma, Thaiföld, Kambodzsa - László Ács

Burma, Thaiföld, Kambodzsa - László Ács

22.05 €

A könyv első részében a régióról szóló általános ismereteket, valamint a felkészüléshez szükséges tudnivalókat foglaltam össze. Szó kerül itt a célországok Délkelet- Ázsiában való földrajzi elhelyezkedéséről, az időjárásról, az útipoggyászról, a vízumokról, de ez a rész tartalmazza azokat az általános gyakorlati tudnivalókat is, amelyek segítséget nyújtanak ahhoz, hogy ebben az európaitól gyökeresen különböző környezetben könnyebben boldoguljon a vállalkozó szellemű utas. A második rész Thaiföldért, a harmadik Mianmarért, a negyedik pedig Kambodzsáért lesz „felelős”. Megismerhetjük az adott ország sajátos természetföldrajzi adottságait, változatos növény- és állatvilágát, fordulatokban gazdag történelmét, képet kapunk a sokszínű populációról, az egyéni vallásjegyekről és a művészetekről, de megtaláljuk ezeken a lapokon az adott országra vonatkozó gyakorlati ismereteket is. Természetesen valamennyi fejezetben a tulajdonképpeni útikalauz rész kapta a legnagyobb teret, melyben a fővárost, a jelentősebb településeket, a frekventált látnivalókat, valamint a legszebb szigeteket és tengerpartokat ismerheti meg az Olvasó.

Podobné produkty

A könyv első részében a régióról szóló általános ismereteket, valamint...
22.05 €
Vietnam, Laosz, Kambodzsa útikönyv. Kulturális háttér, utazási tippek,...
23.51 €
Nincs olyan szitu, amit Chelsea Halloway ne tudna megoldani! Elvált...
7.8 €
Nincs olyan szitu, amit Chelsea Halloway ne tudna megoldani! Elvált...
4.01 €
Pravdivý příběh mladé kambodžské ženy, která na své cestě životem...
11.56 €
Příběhy, které naleznete v této knize, příběhy o mniších, pagodách...
11.12 €
Autentický životní příběh kambodžské princezny v době hrůzovlády...
13.35 €
Mekong - již jenom toto exotické jméno zaručeně roznítí predstavivost...
10.98 €
Kambodža je zemí s fascinující historií. Angkorská říše, vybudovaná...
8.04 €