Film, hudba BEYOND THE STORY – A BTS tízéves története - Kang Myeongseok,BTS

BEYOND THE STORY – A BTS tízéves története - Kang Myeongseok,BTS

32.08 €

AZ ELSŐ HIVATALOS KÖNYV -- amely a BTS tizedik születésnapjára jelenik meg, olyan történetekkel, amelyek túlmutatnak azon, ami már tudható a BTS-ről, köztük korábban nem látott fotókkal, videók QR kódjaival és minden információval az albumokról. A BTS 2013. június 13-án kilépett a nagyvilágba, és most, 2023 júniusában a tizedik évfordulóját ünnepli. Azóta ikonikus, nemzetközi előadókká váltak és a csúcsra jutottak, ebben a jelentőségteljes pillanatban az első hivatalos könyvben visszatekintenek az idáig vezető eseményekre. Ennek során a BTS tovább táplálja a fényesebb napokhoz vezető erőt, és újabb lépést tesz meg az úton, amelyen senki más nem járt előtte. A BTS eddigi utazásának személyes, színfalak mögötti történeteit interjúkon és Kang Myengseok - aki a több médiafelületen írt a K-popról és a koreai popkultúráról - több mint három éven át írt mélyreható riportjain keresztül meséli el. Hét - kronológiai sorrendbe rendezett - fejezetben, a BTS debütálását megelőző időktől kezdve a jelenig, a tagok friss hangja és véleménye egymással harmóniában mesél el egy őszinte, élettel teli és intenzív történetet. A kamera és külsőségek nélkül lefolytatott személyes interjúkban több szempontból mutatják be zenei útjukat és beszélnek annak jelentőségéről. A könyvet a BTS tagjait egyenként és művészként bemutató portrék nyitják meg, és számos művészi fotó, a korábbi albumok dallistái és több mint 330 QR kód található benne. A BTS digitális előadóként az interneten keresztül kommunikált a világgal, és ez a könyv lehetővé teszi az olvasók számára, hogy azonnal hozzáférjenek az előzetesekhez, zenei videókhoz és egyéb online tartalmakhoz, amelyek elmélyítik a BTS-sztori kulcsmomentumainak megértését. A főbb mérföldköveket tartalmazó idővonallal kiegészülve a BEYOND THE STORY lenyűgöző archívum -- valóban mindent tartalmaz a BTS-ről, egyetlen kötetben.

Podobné produkty

AZ ELSŐ HIVATALOS KÖNYV -- amely a BTS tizedik születésnapjára jelenik...
32.08 €
Lehozza-e a nyárfarakétába szíjazott Bodri a gyógycsontot az űrből?...
6.69 €
Bonfininek sikerült olyan művet alkotnia, amelyet évszázadokig nem...
19.86 €
Alice Munro mesterien és könnyedén, ahogy megszokhattuk tőle, az...
13.79 €
Ha elveszted életed tárgyalását, mindent elveszíthetsz. Amikor egy...
11.03 €
"Ez a kötet tíz jogsértés áldozatának történetét mutatja be. Az áldozatokat...
8.48 €
TE HOGY FOGOD MEGVÁLTOZTATNI A VILÁGOT? Ez a történet is úgy kezdődött...
8.88 €
A Tíz tibeti történet a buddhizmus abszolút esszenciájának számító...
8.55 €
Prvá oficiálna kniha vydaná pri príležitosti 10. výročia BTS. Príbehy,...
35.11 €