Buddhizmus Ázsia világossága - Schmidt József

Ázsia világossága - Schmidt József

2.5 €

E ?könyv különös szellemi kaland, megjelenése óta a házikönyvtárak féltett kincse, antikváriumokban reménytelenül előjegyzett tétel. Eredeti, s valószínű mai sikerét egyaránt az elfogulatlan megközelítéssel párosuló fölényes anyagismeret eredményezi.Szerzője Schmidt József (1868-1933) egyetemi tanár, az MTA levelező tagja, aki tudományos, írói és műfordítói munkásságának jelentős részét szentelte a klasszikus indiai irodalom, filozófia és vallás bemutatásának. Könyvet írt többek között az ó-ind epikáról, a szankszrit irodalomról, önálló kötetben foglalta össze az indiai filozófia irányzatait, és egyebek mellet máig az ő fordításában olvasható a Pancsatantra.E kiváló művek sorába illeszkedik az 1920-ban megjelent Ázsia világossága című tanulmánya, amelyben közérhető és jól áttekinthető összefoglalását adja a buddhista vallásnak. Ír benne a vallásalapító életéről és tevékenységéről, ismerteti a buddhizmus tantételeit, fő parancsolatait, fontosabb irányzatait, és külön fejezetben mutatja be a buddhista egyház kialakulását és működését, a papi és szerzetesi élet kereteit, valamint a világi hívek vallási kötelmeit és szokásait.

Podobné produkty

E ?könyv különös szellemi kaland, megjelenése...
2.5 €
Az Eduárd kori Angliában egy fiatal nemes, Sir Robin Blyth úgy dönt,...
16.03 €
Peter Seewald, a neves újságíró kérdez - a pápa elé tárja korunk...
12.77 €
A Kingsbridge-sorozat régóta várt folytatása, A világosság fegyverei...
15.11 €
„Kérem ?az olvasót – írja Hegedüs...
2.5 €
Milyen lehet a napfény, a csillagok vagy a piros szín, ha becsukod...
2.85 €
A Kingsbridge-sorozat régóta várt folytatása, A világosság fegyverei...
24.05 €
"Sebzettségeinkből vezethet kiút. Feri atya beszél a gyógyulás lehetséges...
11.65 €
Az 1914-ben kezdődött és világméretűvé dagadt összecsapás felrobbantotta...
8.27 €