Svetová beletria Az utolsó vadlovak - Maja Lunde,Bence Patat

Az utolsó vadlovak - Maja Lunde,Bence Patat

13.37 €

Maja Lunde emberről és természetről szóló nagy ívű regényeivel az egész világot meghódította. A méhek története és a Kékség című nemzetközi sikerek után most a tetralógia harmadik könyvével tér vissza, hogy megrázó képet fessen az egyén, a társadalom és az ökoszisztéma sérülékenységéről. Az utolsó vadlovak a világ egyetlen igazi vadlófajának történetét beszéli el, azét, amelyet franciaországi barlangok falára festettek fel, amely évszázadokon át a mongol sztyeppéken élt, és amely a 20. századra kipusztult, csak európai állatkertekben és rezervátumokban maradt belőle. A három idősíkon futó történetben a szentpétervári zoológus, Mihail az 1880-as években Mongóliába utazik a kihaltnak hitt lovak nyomát kutatni, az állatorvos Karin a Szovjetunió összeomlása után azon munkálkodik, hogy az időközben megtalált vadlovakat visszatelepítse a sztyeppékre, Eva pedig 2064-ben azért küzd, hogy továbbra is egy felszámolt norvégiai rezervátumban lakhasson, miközben körülötte darabokra hullik a világ. Az élet nem mehet tovább úgy, mint addig, sem az emberek, sem az állatok számára.

Podobné produkty

Maja Lunde emberről és természetről szóló nagy ívű regényeivel az...
13.37 €
Maja Lunde emberről és természetről szóló nagy ívű regényeivel az...
8.81 €
Egy tervezett hosszabb mu elso kötete. Sokat ?tudunk? arról, hogy...
3.53 €
Az ?1848-49-es szabadságharcot megnyertük, és...
6.26 €
Az iskolában rendkívüli szünetet hirdetnek egy váratlan csőtörés...
8.57 €
"Anninak van egy titka: az erdőben vár rá Póniszív. Egy vadló. Együtt...
8.57 €
Maja Lunde 2015-ben egy csapásra meghódította a világot A méhek története...
12.25 €
Szergej Lukjanyenko összegyűjtött kisprózáinak...
7.04 €
Szergej Lukjanyenko összegyűjtött kisprózáinak második, befejező...
11.62 €