„Itt meleg van, adnak enni, és nem lőnek rám. Miért izguljak?” A szerzőt, egy bűnszervezet prominens tagját 2009 februárjában első fokon tizennégy év börtönre ítélték, bár a tanúvédelmi program keretében segített leleplezni egy szerb maffiacsoportot. A bezártság nem törte meg, hiszen egyetlen, a bűnszervezetben dolgozó barátja sem érte meg a negyvenet. Ő most harmincnyolc, és a börtönben pár évig még biztosan nem forog veszélyben az élete… Különben is: átélt már ennél jóval rázósabb dolgokat is, kezdve a gyerekkori vajdasági bunyóktól a délszláv háborún és a kilencvenes évek vad budapesti éjszakai életén át a legkeményebb testőrkiképzésekig és a holland alvilágban zajló könyörtelen presztízsharcokig. „Amíg lélegzem, harcolok” – vallja Yugovich. Az elsőfokú ítéletet másodfokon hat évre csökkentették, majd a Legfelsőbb Bíróság nemrég jogerősen kilenc évre súlyosbította büntetését. Ő viszont tovább küzd az igazáért a strasbourgi emberi jogi bíróság előtt. Ezt a könyvet azért írta meg, hogy emléket állítson az alvilágban töltött, nem éppen unalmas éveinek, lerántsa a leplet a maffia olykor romantikusnak beállított világáról, és hogy felhívja a figyelmet a hazánkban és az igazságszolgáltatásban uralkodó provinciális és ellentmondásos viszonyokra. Yugovich vallomását olvasva felmerülhet a kérdés: ha tizenéves korában nem szippantja be a délszláv háború, vajon mi lehetett volna ebből az írói tehetséggel megáldott fiatalemberből…