A könyv a magyar nemzeti önreprezentáció megnyilvánulásait vizsgálja az 1851-1915 között rendezett világkiállításokon. Annak a folyamatnak az elemzését nyújtja, melynek csúcsán Magyarország az 1900 körüli években történelmének előbb írott, majd íratlan rétegeiből táplálkozó nemzeti sajátosságait a modernizáció követelményeivel összeegyeztetve megjelent a világkiállítások ideiglenes színpadán. Az önreprezentáció jelenségeinek elemzése során feltáruló kép a korabeli Magyarország külföldi megismerését elősegítő intézkedések motivációját, célkitűzéseit és módszertanát mutatja be. A szerző a megvalósult nemzeti kiállításokat a korszak magyar kultúrpolitikai törekvéseinek fényében tárgyalja.