"S e szabadság forrása, biztosítéka és támasza: maga az Isten. Minden más modern szabadságfelfogás, akármilyen elégedettséggel tölti is el birtokosát, képtelen a történelmet igazolni. S ez a képtelenség, legalábbis annak szemében, aki önmagával szemben őszinte, maga a történelem rémülete." Az archaikus ember - akit a modern szemlélet sokszor a "primitív" jelzővel illet - életét átszövi az az alapelv, hogy minden cselekedet egy égi mintának, archetípusnak megfelelő, korábban már megvalósult, istenek, hősök vagy az ősök által végrehajtott tett rituális megismétlése. Amelyik cselekedet nem ilyen, az ontológiai szempontból nem is létezik - így a profán tettek sem léteznek, ahogy a kronologikus történelem sem, csakis a szakrális, mely a mítoszokban őrződik meg. Ezzel szemben a modern, magát szabadnak tartó, de a történelem rémületébe zuhant ember hiába fegyverezik föl historizmussal, egzisztencializmussal, netán marxizmussal, vigasztalanul áll a sorscsapásokkal és szenvedésekkel szemben - mindaddig, amíg egy "szabadságfilozófia", az Isten létébe vetett hit mint a legmagasabb fokú teremtő szabadság meg nem menti, és ki nem emeli a történelmi lét fogságából. Mircea Eliade (1907-1986), a világhírű vallástörténész jelen könyvhöz írt előszavában a következőkkel ajánlja művét az olvasóknak: "ezt a könyvemet tekintem a legjelentősebbnek; s ha azt kérdezné valaki, milyen sorrendben érdemes könyveimet olvasni, azt tanácsolnám, ezzel kezdje".