Sociológia, etnológia Az internetes platformok kora - Török Bernát (szerk.),Ződi Zsolt

Az internetes platformok kora - Török Bernát (szerk.),Ződi Zsolt

5.81 €

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézete idén is tanulmánykötetben dolgozza fel a digitális világ társadalmi hatásaival és szabályozási kihívásaival kapcsolatos egyik fontos kérdéskört. A mesterséges intelligencia alapjogi összefüggéseit elemző korábbi kötet után ezúttal az internetes platformok meghatározóvá váló szerepe és annak sokrétű következményei jelentik a vizsgálat tárgyát.Az információs társadalom működési mechanizmusainak és szabályozási lehetőségeinek megértésében a kutatóintézet ezúttal sem csak saját kutatói csapatára számíthat, hanem azokra a kiváló kollégákra is, akik mind – a már hagyománnyá váló – éves konferenciáján, mind pedig tanulmányköteteiben társul szegődnek a közös gondolkodáshoz. A jelen kötet négy részben, összesen húsz tanulmánnyal tárja föl, milyen társadalmi és szabályozási kérdésekkel szembesítenek minket digitális életünk megkerülhetetlen szolgáltatói, az online platformok. Az első rész a platformoknak az információs társadalomban és a közigazgatásban játszott sajátos szerepét, a második a gazdaság működésére gyakorolt hatásukat, a harmadik a társadalmi nyilvánosságot egyre jobban meghatározó befolyásukat járja körül, a negyedik rész pedig egyes fontos kockázatokat, kihívásokat elemez egy-egy tanulmánnyal.

Podobné produkty

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézete...
5.81 €
Kevesebb mint két évtizeddel ezelőtt mindaz, amellyel a jelen kötet...
4.57 €
Pokračuje naše existence i po smrti? Odpověď na tuto otázku ukrývá...
14.73 €
Najevidentnejším posunom v poézii, ktorá sa konfrontovala nielen...
6.65 €
Michel pracuje ako úradník na ministerstve kultúry. Keď mu zavraždia...
13.99 €
Platforma pre hlodavce ARCADE wood FP
13.78 €
Michel pracuje ako úradník na ministerstve kultúry. Keď mu zavraždia...
15.19 €
S digitálnym rádiom aunaConnect CD MKII je rozmanitosť hudby vzdialená...
149.9 €
S digitálnym rádiom aunaConnect CD MKII je rozmanitosť hudby vzdialená...
144.9 €